Győzike felesége 50 lett, a showman mindent megtett, hogy jól sikerüljön a parti. Aztán beállított egy hívatlan vendég…
#botrány
Idén már ő a harmadik olyan hazai előadó, akinek magyarázkodnia kell a határon túli fellépése miatt.
Egy éve pattant ki a botrány az énekesnő nevéhez köthető kennellel kapcsolatban. Utánajártunk, van-e már felelőse az ügynek.
Az énekesnő belátta, hogy hibázott, és jóvátette bűnét. Kallós Daniela, az Angyali Kezek Nonprofit Szervezet igazgatónője nyilatkozott a story.hu-nak.
Az énekesnő kínban van, mert nem tudta, de ezt egy beteg anyuka megsegítésére szervezett koncerten tette.
Tovább folytatódik az adok-kapok.
Váratlan helyről támadták be a királyi család tagját.
Újra áll a bál a királyi családban, de legalább kiderült, van, aki az Amerikában élő herceg mellett áll.
Sosem volt még ilyen mély az ellentét közöttük: egy napon belül kétszer alázta meg a király a saját fiát.
Bicskanyitogató stílusban üzengetnek egymásnak.


