Hazai sztár

Milák Kristóf: „Feltétlenül szeretnék gyerekeket, lehetőleg már a húszas éveim végén”

Ki is valójában ez a mindössze 24 éves, kétszeres olimpiai bajnok úszó, aki mostanában a medencén kívül is jókora hullámokat vetett maga körül.

„A csúcson mindenki magányos, mert nincs ember, aki meg tudja érteni azt a szituációt, amiben vagy. Ezért sokszor nehéz volt megnyilvánulnom vagy segítséget kérnem, és ezért volt a körülöttem levőknek is nehéz dolga velem. Ráadásul világéletemben egy befele forduló, csendes fiú voltam, aminek egy része átalakult idővel” – elemezte jellemét tárgyilagosan a Pályán kívül című műsorban Milák Kristóf egy évvel ezelőtt, akit nemrég  Kucsera Gábor védett meg.

Az alagsorban kezdett

De hogyan is jutott el a csúcsig? Nos, nem volt éppen fáklyásmenet, ugyanis a családja szerény körülmények között élt Tárnokon. Édesapja vagyonőrként, édesanyja pedig ápolónőként dolgozott. Kristóf kilenc évvel idősebb bátyja egy ideig úszott, ám mégsem neki köszönhetően szeretett bele a népszerű vízi sportba. „Amikor Dávid, a testvére abbahagyta a sportot, mi a kertben felállítottunk egy műanyag medencét, és Kristóf ott ismerkedett a vízzel, még óvodás volt. Ildikó, a feleségem kitalálta, hogy vigyük el valahová. És átvittük Érdre, ahol Egerszegiéknek az Egérlyuk étterem alagsorában van egy kis tanmedencéjük, és Egerszegi Klári keze alatt ott kezdett el úszni” – emlékezett vissza a kezdetekre Milák Mihály, Kristóf édesapja az Indexnek 2021-ben.

A zseniális úszó megosztó személyiség

Sokat piszkálták a nagyobbak

Kimagasló tehetségének hála, az alagsort és a tanmedencét hamar komolyabb uszodai körülményekre cserélte, de itt sem ment minden zökkenőmentesen. „Minden csoportban ő volt a legkisebb, és ahogy ez lenni szokott, mindig a kicsiket csesztetik. Vele is ezt csinálták, és ő erre bezárkózott. Nem tárulkozott ki, ha bántották, összehúzta magát, nem futott el, nem is támadott, magányos, magának való gyerek lett. Nemegyszer mástól tudtuk meg, hogy piszkálják a nagyok, mert otthon nem mondta el” – mesélte az édesapja. Ennek ellenére rendre sikeresebbnek bizonyult a kortársainál, széleskörű ismertséget pedig a 2017-es budapesti világbajnokságon szerzett. A hírnév árnyoldalát is hamar megtapasztalta. „Ezt nem volt egyszerű kezelni, nagyon hamar fel kellett nőnöm, bármennyire is nem szerettem volna. Fejben, viselkedésben, hozzáállásban. Mindenki elkezdett körbenyüzsögni, be akart találni valamivel, és a 25. interjú után már egy kicsit fáradt az ember” – vallotta be Kristóf.

A párizsi olimpián arany- és ezüstérmet is szerzett

Határozott elképzelése van a jövőről

Idővel ezen a területen is egyre otthonosabban mozgott, a különféle szponzori szerződések is egyre gyakrabban megtalálták, így szenvedélye, a divat és a márkás autók is egyre nagyobb teret nyertek. „A nagypapámtól ered az autók szeretete, amikor gyerekként náluk voltam hétvégente, három dolgot nézett: teniszt, kézilabdát és Forma–1-et, engem pedig ez utóbbi teljesen beszippantott. Ha nem úsznék, biztosan kipróbálnám az autóversenyzést. Ami pedig a megjelenést illeti, nem figyeltem rá mindig ennyire, de van egy barátom, aki erre nagy hangsúlyt fektet, és egyszer megkérdeztem tőle, honnan szerzi a ruháit.” Azonban a jövőjét nem feltétlenül autóversenyzőként vagy a divatiparban képzeli el. „Gazdálkodás és menedzsment szakon tanulok, de olyan dolgok is érdekelnek, amelyek nem igényelnek elővégzettséget. Feltétlenül szeretnék gyerekeket, lehetőleg már a húszas éveim végén. (…) Egy lány és egy fiú minimum” – fogadkozott tavaly a fiatal élsportoló.

A legelszántabb szurkoló

Miklósa Erika kilencéves kislánya, Bibi is Milák rajongója. „Bibi ma legalább százszor megkérdezte, hogy akkor mikor úszik a Kristóf. A döntő előtt egy órával már a képernyő elé ült, és izgult, komolyan. Van egy szerencsehozó karkötője, feltette, és mondogatta neki: ’Aztán hozzál ám szerencsét a Kristófkámnak is.’ Igen, becézi őt. Soha nem találkoztak, de nagy kedvence. És akkor a döntő végén így tört ki Bibi: ’Tudtam, hogy nagyot fog úszni’” – adta hírül követőinek az énekesnő.

Kiemelt kép és fotók: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!