Párjával, Istivel már évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennük, mennyivel jobb lenne vidéken. „Korábban hektikus volt a viszonyom a telekkel. Mindig imádtam lejárni, már csak amiatt is, mert valami hihetetlen energiák működnek a Pilisben. Sokszor csak fekszünk Istivel az almafa alatt, és akkor úgy érezzük, megszűnik a külvilág. És a munka is jólesik kint, még ha fárasztó, akkor is. Viszont a színházi és egyéb feladataim nem mindig tették lehetővé, hogy lejussak, főleg nem hétvégenként. De amíg én próbáltam, játszottam, Isti – még munka mellett is – ment kapálni, ásni, ültetni, beszedni. Neki ez az élete. Régi álma, hogy ott éljünk, és az az igazság, hogy már nekem is az. Épp ezért elhatároztuk, leköltözünk a telekre, ahol jelenleg még csak egy faházikó áll, de idővel felépül majd a mi kis otthonunk, csak győzzük kivárni!”
„Ha Isten is úgy akarja”
Csekkáék úgy tervezik, egy-két év múlva már pilisi lakosok lesznek. „Régóta gyűjtögetünk, ugyanis manapság építkezni finoman szólva sem olcsó mulatság. Illetve mivel maga a telek hosszúkás, és nem szeretnénk egy ’csíkházban’ lakni, szeretnénk megvásárolni a szomszéd földet. Ha lesz elég pénzünk, és elég szorgalmasak vagyunk, akkor belátható időn belül azzal fog indulni a napom, hogy mezítláb kisétálok a kertbe, leszaggatom a reggelihez a paprikát, az uborkát, a málnát és minden finomat – mondja mosolyogva. – Nem vágyunk kacsalábon forgó palotára, összességében sincsenek határtalan vágyaink. De hát ezért is költözünk vidékre, mert egy szerényebb, nyugodtabb életet szeretnénk élni. Látom magam előtt, hogy kacsák, kecskék szaladgálnak az udvaron, és ha isten is úgy akarja, akkor egy gyermek is – mosolyodik el. – Hiszek abban, a változás változást hoz. A Pilisben boldog életünk lesz, és egy biztos, én már semmin sem vagyok hajlandó görcsölni.”
Elég volt a nyüzsgésből
Mivel a vidéki élet egyiküktől sem áll távol, tudják, mire vállalkoznak a költözéssel. „Olyan érdekes, hogy a korral az ember valahogy visszatalál a gyökereihez. Laktam én már mindenhol. Most egyébként Dunakeszin élünk, de már ezt is nyüzsgőnek találom. És persze, a munkáim miatt sokat fogok ingázni, több időt töltök majd az autóban, de valamit valamiért. És biztosan egy stresszmentesebb élet vár ránk. No meg egészségesebb is, és nemcsak a jó levegő miatt, hanem mert csakis azt esszük majd, amit mi ültetünk. Ez már részben most is így van, – miközben mesélek, épp saját paprikából és paradicsomból teszek el lecsót. De lesz ezer más zöldség is, például sima és édesburgonya is! Az utóbbiról hirtelen a nagypapám jut eszembe, réges-régen ő is ültetett, csak akkor még fogalma nem volt róla, mi is az – nevet fel az emlékre. – Azt mondta, majd lesz belőle valami, manapság meg az egyik legnépszerűbb – és legdrágább – zöldség. De egy szó, mint száz, idő kérdése, és Istivel egy egészen új – mégis ismerős – fejezetet nyitunk az életünkben, és alig várjuk!”
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
