Négylaki kozmopolitaként irányítja kávéházait, miközben számos sikeres regénybestseller szerzőjévé vált. Kétgyermekes apa, világutazó, igazi poli­hisztor. Arra azonban, hogy valójában ki is Frei Tamás, még ő maga is keresi a választ – bár úgy érzi, hatvanévesen közelebb van hozzá, mint valaha.

Pulitzer-díjas rádiós és televíziós riporter, műsorkészítő, a Frei Dosszié révén a Magyarország legjobb televíziós riportere címet is kiérdemelte. A szakma csúcsán volt, tizennyolc éve mégis felhagyott a műsorkészítéssel, azóta a világ több pontján is otthonra talált.

Story: Nem könnyű önt elcsípni egy interjúra. Percre pontosan kellett beütemeznünk a beszélgetést, annyira elfoglalt. Minden napja ennyire ki van centizve?

Frei Tamás: Amikor Magyarországon vagyok, sajnos igen. Most nagyon sok változás zajlik az üzleti életemben. Hosszas huzavona után az üzlettársam kiszállt a Café Frei-ből, így visszaszereztem a teljes kontrollt a kávézólánc felett. Amikor megálmodtam ezt az egészet, még én is más ember voltam. A televíziós Frei Tamás: utazó, kalandor, felfedező, kísérletező. Azóta eltelt húsz év, egészen más életmódot élek. Szeretném, ha ezt a szellemiséget a kávézók is tükröznék, hiszen az én nevemmel fémjelzik őket, így tudom csak igazán önazonosan vezetni a céget.

Élethosszig tartó folyamat

Story: És milyen most Frei Tamás? Önmaga teljes tudatában élő ember vagy még mindig útkereső?

F. T.: Fejlődő. Szerintem ez egy élethosszig tartó folyamat. Én legalábbis rengeteget változtam az elmúlt négy-öt évben. Sokkal tudatosabb lettem. Ma már leginkább befelé figyelek. Korábban nagyon a cselekvésre koncentráltam, az eredményekre fókuszáltam, és nem fordítottam elég időt az elmélyülésre, az önfejlesztésre.

Story: Mi hozta meg a szemléletváltást?

F. T.: Egy magánéleti, párkapcsolati fordulópont. Ezt nem szeretném részletezni, de a helyzet rendezése közben rengeteg kérdés merült fel bennem önmagammal kapcsolatban is. Hogy jelen vagyok-e egyáltalán a szeretteim életében, a saját életemben. Hogy hol hibáztam, ha hibáztam. Ezeket vetették a szememre, én pedig komolyan elgondolkodtam rajtuk. Úgy érzem, most minden eddiginél közelebb kerültem önmagamhoz. Hosszú és tanulságos belső utazás van mögöttem, és azóta is mindennap szánok időt magamra.

Story: Lelkileg érezhetően lelassult, a mindennapi teendők viszont nem várnak. Említette, hogy leginkább csak Magyarországon ennyire koncentrált az élete. Az Egyesült Államokban, Franciaországban és Olaszországban milyen?

F. T.: Mindenhol teljesen más az életritmus, és ezt rettenetesen élvezem. Inspirál, hogy mindig más közegben különböző emberek között vagyok. A magyarországi feszített tempó után például kifejezetten jólesik Olaszországba menni, elcsendesedni, lazítani a gyeplőn. Firenze egyébként is a szívem csücske. Ott érzem magam a leginkább otthon.

Story: Ha már feszített tempó. A televíziós élete sem volt éppen sétagalopp. Kereken harminc évvel ezelőtt, 1996-ban indult a Frei Dosszié, ami 14 éven át hatalmas sikerrel futott. Kezdetben a Magyar Televízión, aztán az RTL-en, végül a TV2-höz igazolt. A dokumentumriport-sorozat készítése inkább szabadságot jelentett önnek, vagy folyamatos nyomást és kockázatot?

F. T.: Nagyon nagy szabadságot. Persze ahogy a katonák emlékei is megszépülnek, úgy valószínűleg az én elmém is inkább a pozitív élményeket és kalandokat őrizte meg. A kíváncsiságom és a szenvedélyem viszont azóta sem lankadt. Úgy tűnik, ez nem korhoz kötött. Ami viszont már nem üti meg az ingerküszöbömet, vagy nem kelti fel eléggé az érdeklődésemet, azt könnyen elengedem. Egy idő után ilyen lett a tévézés is.

Visszatérhet még a tévézéshez Frei Tamás?

Story: 2008-ban köszönt el a képernyőzéstől. Elképzelhető, hogy egyszer még visszatér?

F. T.: Az elmúlt egy évben többször is egyeztettem az RTL-lel. Volt egy elképzelésük, amin elgondolkodtam, hosszan tárgyaltunk is róla, de végül nem találtuk meg a közös nevezőt, és én sem magamban azt a kíváncsiságot, ami ahhoz kellett volna, hogy úgy is elvállaljam, ahogy ők szerették volna.

Story: Tehát egy jó ötlet hiányzik ahhoz, hogy újból tévézzen?

F. T.: Végül is igen. A tévézésre, reflektorfényre önmagában egyáltalán nem vágyom. Engem csak a tevékenység érdekel.

Story: A magánéletét mindig óvta a nyilvánosságtól. Legutóbb talán arról lehetett olvasni, hogy a lánya férjhez ment. Netán azóta nagypapa is lett titokban?

F. T.: Nem! (nevet) Zsófiék azért még fiatalok ehhez. Legalábbis még nagyon élik az életüket Tobiasszal. Ő a férje... Hú, még szoknom kell ezt a megnevezést (nevet). Szóval igen, a vejem nagyon helyes srác. Sosem éreztem azt, hogy ki akarnám tekerni a nyakát. Nem úgy, mint sok lányos apuka a gyerekük választottjának. Tobias tényleg fantasztikus ember, és a családja is irtó klassz.

Story: És milyen gyakran tud találkozni a gyerekeivel? Úgy tudom, a lánya és a fia, Balázs is külföldön él.

F. T.: Igen, Zsófiék Dániában, Bazsi pedig most Franciaországban dolgozik. Rendszeresen találkozunk. A lányom nemrég kint volt nálam Amerikában két hétig, hamarosan pedig én megyek a fiamhoz Párizsba.

Story: Ön aztán tényleg nem unatkozik. Hatvan év ide vagy oda.

F. T.: Tényleg igaz a mondás, hogy minden kornak megvan a maga szépsége. A gyerekeim felnőttek, stabil az életem, a helyemen vagyok. Persze ebben a korban már valószínűleg nem történnek hatalmas csodák vagy óriási fordulatok, de nem is kell. Most tudom igazán élvezni mindazt, amiért megdolgoztam. Azt, hogy már nem kamerákkal és statívokkal a vállamon kell rohangálnom a nagyvilágban. Szabad vagyok.