A színésznő a közelmúltban Bécsben, a Práterben kalandvágyból kipróbálta a szabadesést. „Ennek semmiféle biztonsági kockázata nem volt, mert a lábat és a vállat kipárnázták, hogy ha esetleg elveszíteném az eszméletemet, akkor se tudjak kiesni. Annyira jó volt ez a zuhanás, hogy felbátorodtam, és befizettem, ha jól emlékszem, a 115 méter magas ringlispílre, ami semmiben sem különbözik egy vásári körhintától. Csupán annyiban, hogy a köröket a fenti magasságban rója. Annak ellenére, hogy tériszonyos vagyok, mégis ki akartam próbálni. Ott azonban semmiféle biztosítás nem volt, és erre akkor jöttem rá, amikor már a magasban voltam. Egy vékony lánc kötötte össze a szék jobb és bal oldalát. Amikor száz méter magasan repültem, kivert a hideg verejték, és elfehéredtek az ujjaim, ahogyan görcsösen kapaszkodtam a láncokba. Nem is emlékszem a panorámára, mert egyfolytában fohászkodtam az égiekhez. Meg vagyok győződve róla, angyal vigyázott rám, hogy ezt a kalandot élve megúsztam. Nem vagyok felelőtlen ember, ezért máig sem értem, hogyan mehettem bele ebbe a butaságba.”
Für Anikó: „Meggyőződésem, hogy vigyáztak rám”
2021-11-10
1 perc az átlagos olvasási idő
A színésznő is hisz abban, hogy az angyalok, ezek a csodás lények közvetítenek az ég és a föld, Isten és ember között.
Kapcsolódó cikkek
A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!
Megjelent a Story téli különszáma!
A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!
TOP Cikkek
Címkék
anya-lánya
anyaság
barátság
Best magazin
Best Podcast
betegség
család
Dancing with the Stars
esküvő
fogyás
gyerekek
gyász
Hollywood
házasság
Házasság első látásra
interjú
kapcsolat
koncert
Majka
műsorvezető
Nyerő Páros
párkapcsolat
rapper
Reggeli
RTL
sorozat
Story magazin
szakítás
szerelem
Sztárbox
színház
színész
színésznő
születésnap
TV2
tévés
Tóth Andi
Tóth Gabi
válás
X-Faktor
zenész
Ázsia Expressz
életmód
énekes
énekesnő