Zavaros Eszter és dr. Krasznai Dóra váltják Orosz Barbarát a Mokkában. Nehéz dolguk lesz, hogy elnyerjék a közönség szeretetét.
Csiszár Jenő mindössze egy évadon át vezette a Heti Hetest.
Az egyik amatőr szereplő el tudná magát képzelni a zsűriasztal mögött.
Sztárvilág
Az énekesnő idén januárban adott életet kislányának, Elizabetnek.
Meglepő módon Brasch Bence is megszólalt Gigivel és Visváder Tamással kapcsolatban.
Köllő Babett másfél év után tér vissza a képernyőre. Mint azt elárulta, élvezi a kerítőnő szerepét, hiszen a mindennapjaiban is azt teszi, amit a műsorban fog.
Több mint 40 éve tart a Macskák musical elsöprő sikere, ám Szirtes Tamás és Huszti Péter barátságát örökre tönkretette.
Az üzletasszony most már úgy véli, ezerszer fontosabb dolgok is vannak annál, hogy éppen hogyan néz ki. Megbánta a mellplasztikát is.
A Katona József Színház hetvenéves színész-direktora a válásáról is őszintén megnyílt.
A legendás riporter az otthonában lett rosszul. Mentőt azonban nem hívott, a barátnőjének szólt, hogy baj van.
Dér Heni mindig is a tudatosságáról és a következetességéről volt híres, ám az élet bebizonyította számára: igenis képes átadni a stafétabotot. Sőt...
Rendkívül szoros verseny után intettek búcsút a produkciónak.
A Nagy Duett nézői meglepve tapasztalták, hogy Iszak Eszter helyét Lissák Laura vette át.
A nagy sikerű show a zsűri sziporkáival indult.
Májusban jön az Eurovízió, idén Svájcé a rendezés joga. Magyarországi induló ezúttal sincs, de magyar versenyzők lesznek. Ráadásul egyből a fináléban...
A pop fenegyereke meglepő dolgokat árult el, amikor a minap látványos súlycsökkenésének mellékhatásairól mesélt.
Sok év után kiderült, mégsem volt olyan békés a válás, ahogy sokan hitték.
A Hunyadiban is csak egy aprócska szerepet kapott.
A jóképű színész tavaly ősszel jött össze újra kedvesével Virággal, nem sokkal később pedig már arról szóltak a hírek, hogy titokban egybekeltek.