A házasok őszintén meséltek arról, hogy az ő kapcsolatuk sem felhőtlen.
A pandémia során új napi rutint alakított ki Dolhai Attila: sportol és imádkozik, általában egyszerre.
A Kossuth-díjas színésznő jövőre ünnepli 50. házassági évfordulóját Szinetár Miklóssal.
Pély Barnával még a Megasztárban jöttek össze, majd öt év házasság után elváltak.
Felépülése után remekelt a Kihívó.
Mély sebeket ejtett a színésznő lelkén, amit egykori tanító nénije mondott neki.
Az Örkény Színház igazgatója úgy véli, bizonyos dolgokban jól teljesít szülőként, míg másokban, ahogy ő fogalmaz, gyalázatosan.
Kökény Attila, az egyik zsűritag szerint fontos, hogy az élő adások idejére már barátokként üljenek a zsűriasztalhoz.
Miközben az egykori szépségkirálynő kiadta második dalát, Melanie-ról is kiderült, hogy óriási tehetséggel áldotta meg a sors. Az internet népe pedig egyből fogást talált a...
Ezt a karakán kijelentést tette az influenszer, akinek a botrányos válásától hangos hetek óta a sajtó. Alighanem exének, Meggyes Dávidnak üzent.