Napi friss

Így nőtt fel a szemünk előtt Sarolta hercegnő – Fotókon, ahogy cuki kisbabából nagylánnyá cseperedett

Május elején ünnepelte kilencedik születésnapját Vilmos és Katalin középső gyermeke.

2015. május 2-án látta meg a napvilágot Katalin és Vilmos második gyermekeként Charlotte Elizabeth Diana, vagyis Sarolta Erzsébet Diána hercegnő, akit születése pillanatában már imádott a világ már csak azért is, mert nevében viseli elhunyt nagymamája, Diana hercegné örökségét. Születésénél fogva a harmadik helyet foglalja el az öröklési rendben édesapja, Vilmos és bátyja, György herceg után, ezért aztán nagy felelősség nyomja a vállát, egészen kis korától kezdve meg kell felelnie az uralkodói protokolloknak. Természetesen ettől még gyermek, így gyakran szolgáltat testvéreivel megmosolyogtató pillanatokat a világnak, amikor vagy az öccsét teszi helyre, vagy unalmában provokálja a fotósokat. Emellett azonban gondoskodó is, gyakran segít a fiúk házi feladataiban, lassan pedig tinédzserlánnyá cseperedik a korábban pufi arcú kisbaba.

Galériánkban megnézheti, hogy cseperedett a hercegnő totyogós kisbabából komoly nagylánnyá.

Kiemelt kép és fotók: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!