Ezért haragszik Horváth Csengére nevelőapja, Vajtó Lajos
Hiába nyilatkozik elismerően nevelt lányról Vajtó Lajos, Fésűs Nelly férje szerint Horváth Csengének más utat kellene járnia, mint amit választott.
Vajtó Lajos elismerése nem áll meg a feleségénél, Fésűs Nellynél: nevelt lányát, Horváth Csengét is rendkívül tehetségesnek tartja. „A feleségem egy őstehetség. Ahogyan véleményem szerint Csenge is az. Már szerepeltek együtt is a Királytalálkozó című történelmi drámában, amiben Csenge is nagyon jó volt.
Ezért aztán haragszom is rá rendesen, mert szerintem nem azzal foglalkozik, amivel kellene.
A Sztárban Sztár + 1 kicsi című műsorban tizennégy évesen olyat alakított, hogy leszakadt a plafon. Pedig vele aztán még szigorúbb vagyok, de mivel nem én vagyok az édesapja, csak a pótfaterja, ezért úgy gondoltam, hogy nincs jogom beleszólni a dolgaiba. Mindenben próbáltam neki segíteni, menedzselni, de sajnos ő nem ebbe az irányba ment el, inkább modellkedett meg influenszerkedett. Szerintem isten elleni vétek, hogy a tehetségét nem használta ki...” – fakadt ki a Storynak Fésűs Nelly férje, Vajtó Lajos.