Megrendítő vallomások, megható emlékek és egy felejthetetlen anya-lánya kapcsolat képe rajzolódott ki a Duna Hogy volt?! című műsorának adásában, amellyel a mindössze 41 évesen elhunyt, Jászai Mari-díjas színésznő, Tompos Kátya előtt tisztelegtek.

Tompos Kátya édesanyja, Szigyelnyikova Valentina, valamint egykori alkotótársai – Herendi Gábor és Hrutka Róbert – felkavaró őszinteséggel meséltek a művészről.

A gyönyörű színésznőt tragikusan fiatalon ragadta el a halál – ugyanaz a kegyetlen betegség végzett vele is, amely korábban az édesapját is elszólította. Édesanyja a műsorban elcsukló hangon idézte fel, hogy lánya nemcsak külsőre volt apja kiköpött mása, de a természetét is egy az egyben Tompos Károlytól örökölte.

Elég korán elvesztette az édesapját, tőlem pedig elsősorban orosz kultúrát kapott: művészetet, filmet, zenét, könyveket, mindent. Kezdve a gyerekkortól, amikor orosz meséket, népmeséket olvastam neki

– nosztalgiázott az édesanya, akinek a sors két elviselhetetlenül nehéz veszteséget mért az életére.

Pályatársai fegyelmezett, elképesztően szorgalmas és jó humorú nőként emlékeznek Kátyára. Ám volt egy pillanat, amikor mintha kicserélték volna: mikor az anyukájával anyanyelvén szólalt meg. Közeli barátja, Hrutka Róbert felidézte, milyen különleges átalakuláson ment keresztül ilyenkor a színésznő:

Addig az a szerintem visszafogott lány elkezdett egy teljesen másik gesztikulációval beszélni. Sokkal vehemensebb volt, amikor a mamájával oroszul kommunikáltak

– mesélte a zenész.

Tompos Kátya már kislányként kitűnt a tömegből

Tompos Kátya számára a színészet nem egy előre megtervezett gyerekkori álomként indult. Édesanyja féltő gondoskodással egy olyan közegbe terelte a kamaszlányt, ahol a versek, a zene és a színpadi mozgás segítségével kibontakoztathatta tehetségét. Így kötött ki végül a színitanodában.

„Az óvodai farsangon nem hercegnő vagy angyal volt, hanem idős asszonynak öltöztettem, és láttam, hogy ő kislányként élvezi, hogy teljesen belehelyezkedett a szerepbe. (…) Kicsit olyan kis diktátor voltam. Gondoltam, megpróbálom, de ha nem fog menni, és szenved ettől, akkor bármikor otthagyhatja” – emlékezett vissza mosolyogva Valentina.

„Nem lehetett másra figyelni”

Kátya tehetségét egyszerűen nem lehetett véka alá rejteni, a sors is a rivaldafénybe szánta. Herendi Gábor rendező a Valami Amerika 2. castingján találkozott vele először, és azonnal lehengerelte a fiatal lány kisugárzása.

„Vannak olyan színészek, akiknek olyan kisugárzásuk van, hogy megjelennek, és betöltik a szobát. Amikor a Kátya belépett az ajtón, azt éreztem, hogy nem lehet másra figyelni, vonzza a tekintetet” – vallotta be a rendező. Kátya igazi őstehetség volt: miközben a filmvásznon és énekesnőként is tündökölt, a színházban a komédiától a legmélyebb drámákig mindent mesterfokon szólaltatott meg.

Több nyelven énekelt, és hihetetlen könnyedséggel kalandozott a műfajok között – Portugáliában például egy fado-énekesnő előadása után minden teketória nélkül beállt a helyi zenészek közé dalolni.

Tudatosan nem kért a sztárvilágból

Bár a csúcsra jutott, a felhajtást és a celebvilágot szándékosan kerülte. Amikor a Magányos csónak című slágere berobbant, még az Eurovíziós Dalfesztiválon való indulás lehetősége is felmerült, ő azonban nemet mondott erre. Nem akart olcsó népszerűséget, hű akart maradni önmagához.

„Nagyon vigyázott rá, nehogy átcsússzon bulvárba. Ő nem volt celebalkat” – mondta büszkén az édesanyja, aki hozzátette, pedig óriási volt lányán a nyomás.

Súlyos betegen, lázasan is színpadra állt

A műsor egyik legmegrázóbb pillanata volt, amikor Hrutka Róbert felidézte oroszországi turnéjukat. Kátya ott annyira rosszul volt, hogy a stábtagok már a koncert lemondását fontolgatták.

„Nagyon beteg volt. Ki sem jött a szobájából, aggódtunk érte, hogy mi lesz, felmerült, hogy inkább mondjuk le a fellépést, de ő ragaszkodott hozzá, hogy megcsinálja a koncertet” – mesélte a zenész. Kátya minden erejét összeszedve színpadra lépett, a közönség pedig semmit sem vett észre abból a küzdelemből, amit a háttérben vívott.

Megérezte a saját sorsát?

Szigyelnyikova Valentina egy szívbemarkoló emléket is megosztott: lánya még huszonévesen elárult neki egy gondolatot, ami azóta is kísérti. Azt mondta neki, hogy édesapjához hasonlóan ő sem fog sokáig élni.

Azonnal megtiltottam neki, hogy ilyesmit még egyszer kimondjon. Hiszem, hogy a szónak ereje van, és nemcsak jót, hanem rosszat is előidézhet

– idézte fel a drámai beszélgetést az anya.

A férjét és a lányát is elveszítő édesanya ma egy pravoszláv atya segítségével igyekszik feldolgozni a feldolgozhatatlant, hiszen betegsége során Kátya is a vallás felé fordult. Meg is keresztelkedett, szerettei pedig azt is felidézték, hogy bármikor egy kápolnában járt, ott az összes gyertyát meggyújtotta.