Napi friss

Szily Nóra a közösségi oldalán fakadt ki, miután Peller Mariannt akarták beültetni a székébe

Szily Nóra szerint méltatlanul bántak vele Fotocentral / Korponai Tamás
Szily Nóra szerint méltatlanul bántak vele

Továbbra sincs könnyű helyzetben Szily Nóra. Igaz, napról napra egyre jobban van, már a járókerettől is megszabadult, így a lakást is elhagyhatja, de a három hónapos kényszerszünet miatt több munkától is elesett. Az egyik állandó műsorában ráadásul Peller Mariannra akarták cserélni.

Szily Nóra rendszeresen ad helyzetjelentést az állapotáról: az április belesete után majd’ mindennap leírta, hogy van, hogyan viseli a bezártságot és a fájdalmat. És szinte az összes posztját azzal zárta, hogy vágja a centit. Amikor pedig végre lekerült a lábáról a gipsz, pezsgőt bontott. Alig várta, hogy visszakapja az életét, és hogy újra dolgozhasson.

Szabadúszóként több ígéretet is kapott arra vonatkozóan, hogy amint jobban lesz, onnan folytathatja a munkát, ahol abbahagyta. Ezzel ő érthetően számolt, épp ezért is érte őt akkora csalódásként, amikor az egyik népszerű online platform, ahova sok-sok éve készít riportokat, egyszer csak közölte vele: időközben lecserélték őt.

Hosszú bejegyzésben írta le, mennyire méltatlan helyzetbe került

„Ígértem, elmesélem – fog bele abba, hogyan penderítették ki a laptól. – Mi a különbség a három fotón? Elárulom, a legújabb programot hirdetőn nem vagyok rajta. Tíz évadon át vezettem a Femina Klub beszélgetéseit. Szakmailag csak dicséretet kaptam minden egyes alkalommal. Kritikát – akár építőt – soha. Hatalmas virágcsokrot kaptam a júniusi évadzáró alkalommal, amit járókerettel csináltam végig. A szervezők mondták, hogy némi változtatást terveznek idén ősztől, nevezetesen, hogy egy-egy beszélgetést a főszerkesztő fog vezetni. Szeretnék az imidzsét erősíteni, és változtatni azon, hogy ez a program ’túlságosan a nevemhez kötődik’. Hát nem mondom, hogy (egyet)értettem ezzel a gondolattal – mi a gond egy jól működő és ismert eseménysorozattal?! –, de elfogadtam, nem is tehettem mást.

De! A napokban egyre többen írtátok nekem, hogy miért nem én leszek novemberben. Gondoltam, tán a főszerkesztő jön... Hát nem! Nekem senki sem szólt tíz év sikeres közös munka után, hogy ’színesíteni’ akarják a kérdezők névsorát. Én tőletek tudtam meg, hogy más vezeti a következő eseményt”

– és ekkor elárulta, hogy Peller Mariann váltja őt. Ezt viszont végül kitörölte az eredeti bejegyzésből, miután Mariann felhívta őt telefonon, hogy tisztázzák a helyzetet.

Peller Mariann igyekezett tisztázni a helyzetet Fotocentral / Birton Szabolcs
Peller Mariann igyekezett tisztázni a helyzetet

Mélyen csalódott

A poszt így folytatódott. „Természetesen – némiképp feldúltan – tegnap telefonáltam a feminás kontaktomnak, aki szánta-bánta, hogy ’szétszórtságában elfelejtett engem értesíteni’. Aha... – véleményezte mindezt. – Majd azt mondta, hogy januárban egy Klubot vezetnék én. Na erre azt mondtam, hogy nem kérem! Ez az egész eljárásbeli, emberi, viselkedési és méltóságbeli kérdés. No, meg a vezető stílusáé is.

Én így ezt és ebben a formában nem fogadom el, annyira méltatlannak és otrombának érzem! A szép és tartalmas tíz évad emlékét megőrzöm. A tanulságokat viszont levonom. Csalódottságomat nem tagadom

írta. A bejegyzést pedig azzal zárta, hogy ő biztosan tükörbe tud nézni.

Kolléganője védelmére kelt

A poszt alatt többféle komment is olvasható, a legtöbben persze sajnálják a helyzetet, és méltatlannak találják, hogy így elbántak vele. És bőven vannak olyanok is, akik nem a portált, hanem az új műsorvezetőt, Peller Mariannt vonják kérdőre.

„Azért Peller Mariann sem épp korrekt (most sem), sőt ő a legnagyobb hunyó ebben a storyban (is)” – kommentelte valaki, akinek a műsorvezető érezhetően régóta a bögyében lehet.

Egy másik pedig: „Kedves Nóra, ez egy igazán alattomos történet. Szerintem ez nem a te szinted. Gyorsan szükség van egy menedzserre. Te magad vagy a minőség. Bármit szerveznek neked, sikeres lesz. Mariannról meg annyit, ha ő olyan lenne, mint amilyennek mutatja magát, felhívott volna, és nem ül be a helyedre. Hát hogyan?” – kérdezett vissza.

Szily Nóra végül ezekre a kommentekre reagálva írta le, hogy Mariann igenis megkereste őt, miután elolvasta a bejegyzését, és elmondta neki, hogy visszamondta a munkát.

Most hívott, és nem fog beülni! Őt sem informálták méltóképpen…

– válaszolta Nóra, hozzátéve, hogy szerinte Mariann korrektül viselkedett.