Szily Nóra még januárban posztolt arról, hogy autóbalesete volt, és hogy emiatt nem indult túl jól az idei éve. Sajnos a folytatás sem valami fényes; a húsvéti nagytakarítás közben olyan csúnyán elesett, hogy mentőt kellett hozzá hívni. „2026 egyelőre nem az én évem. Húsvéti nagytakarítás, ágaskodás a szobalétráról, aztán egy megbillenés és padló, igazán szó szerint. Felállni sem tudtam – csak iszonyú fájdalmat éreztem a bal lábamban. A fiam rohant hozzám, de ő sem tudott összeszedni. Mentő és sürgősségi lett a vége, és éjszaka kétórás műtét. A sípcsontom térdefelőli vége törött – fémlemez, csavarok és járásképtelenség (csak járókeret vagy mankó) 8 héten át…” – írta a riporter, hozzátéve, hogy hatalmas fájdalmai vannak, és nem tudja, mikor fog tudni lábra állni.
„Majdnem egész nap feküdnöm kell”
Szily Nóra húsvét pénteken ismét bejelentkezett a traumatológiáról, egy rövid videóban mesélte el, mi van vele, illetve kellemes ünnepeket kívánt a követőinek. „Kedveseim, hogy telik a nagypéntek? Én kertészkedést terveztem, meg sütés-főzést…” – kezdte, majd körbemutatott a kórházi szobán, és szabadkozott egy sort, amiért nincs rajta smink. „Elnézést kérek a ’no filter és no sminkért’, – ez a kórházi fej. Hisz’ majdnem egész nap feküdnöm kell. Elképesztő mennyiségű szeretetet és támogatást kaptam, amit nagyon-nagyon köszönök. Ha ezen fog múlni, akkor remélem, gyorsan regenerálódik majd ez a roncsolt és felépített térd.”
Van, aki humorral kezeli
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a bejegyzése alatt záporoznak a jókívánságok. „Éjszaka felébredtem, akkor is eszembe jutottál. Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok sok szeretettel, és mielőbbi gyógyulást!” – írta egy követője. egy másik pedig: „Tanultam az esetedből… Tudod, ki takarít! Ölellek, és sok türelmet kívánok!”
Kiemelt kép: Korponai Tamás




