Cserhalmi György daganatos betegségéről beszélt, és elárulta, miért mondja, hogy „kérte” a rákot. De őszintén megnyílt azzal kapcsolatban is, milyen felismerés változtatta meg gyökeresen az életét hetvenéves kora után.

A Nemzet Színésze, Cserhalmi György Kadarkai Endre Hallgatlak – Jó tanácsok az élethez című podcastjában, kékkúti kertjében ülve mesélt pályatársakról, gyerekkoráról és a színházról is, de a beszélgetés legmegrázóbb elemei azok voltak, amikor őszintén vallott a daganatos betegségéről, a halál közelségéről, és saját félelmeiről.

Cserhalmit már nem érdekli a hírnév és a siker

Cserhalmi György már az első percekben világossá tette, hogy ma egészen másként gondolkodik az életről, mint évtizedekkel ezelőtt. A hírnév, a siker vagy a szakmai rang helyett már egyéb dolgok érdeklik.

„ Az ember kinevezi magát alfahímnek, aztán ha van egy kis esze, leveszi magát erről a műsorról” – fogalmazott mosolyogva.

A beszélgetés egyik legmeghatóbb része akkor következik, amikor 2016-ban elhunyt feleségéről kezd beszélni. Nem hosszasan. Nem könnyek között. Csak néhány mondatát felidézve. Közöttük is a legmeghatározóbbat:

Gyuri, rád még szükség van.

A színész szerint sokan azt gondolják, ez arról szólt, hogy a saját egészséges érdekében hagyja abba a dohányzást és az ivást. Ő azonban egészen másként értelmezi. Ekkor döbbent rá arra, mennyi dolga van még. Pedig addigra a cigaretta és az alkohol hosszú évtizedek óta az élete része volt. Nem is akármennyire. Reggel kilenc órára rendszerint már elfogyott egy doboznyi füstölnivaló. A betegségről szóló sokkoló diagnózis után azonban egyik napról a másikra felhagyott a dohányzással, és a borospohárhoz sem nyúlt többet. Azóta sem gyújtott rá, és egy korty alkoholt sem ivott. És egyik sem hiányzik neki.

Tudni akarta, milyen a betegség

A beszélgetés legdrámaibb pillanata ezután következett. Kadarkai Endre ugyanis felidézte egy korábbi mondatát, amely sokakat megdöbbentett. Valóban azt mondta egyszer, hogy kérte ezt a betegséget? Cserhalmi habozás nélkül válaszol.

Igen. Kértem.

Majd rögtön elmagyarázza, mire gondolt. Nem azért, mert meg akart halni. Nem azért, mert meg akarta tapasztalni, milyen a szenvedés. Hiszen pontosan tudni, milyen keresztülmenni a különböző stációkon.

Tudni akartam, hogy mi ez. És azt is akartam tudni, hogy ezt lehet-e elegánsan csinálni.

Az „elegánsan” szó nála egészen különös jelentést kap. Eszébe jut a nővére, majd a felesége, akik ugyanilyen betegséggel küzdöttek. Mindketten méltósággal viselték a sorsukat. Nem volt átkozódás, szitkozódás, nem kérdezték, hogy miért pont ők. A feleségétől mindössze egyetlen keserű mondatra emlékszik:

Azt nem hittem volna, hogy pont itt teszem le a horgonyt.

A sors ajándéka a rák?

A legtöbben valószínűleg tragédiának neveznék a rákot. Cserhalmi viszont egészen más szót használ.

Ez nagyon nagy ajándék volt. A gondviselés ajándéka.

Nem azért, mert örült volna neki. Hanem azért, mert olyan felismerésekhez jutott általa, amelyekhez szerinte másképp talán soha. Azt mondja, a betegség után már az élőlényekre sem úgy nézett, mint előtte.

Az ember ilyenkor képes megérteni, mekkora értéke van az életnek. Nem csak a sajátjának. Egy bogárénak is. Egy pókénak is.

Korábban talán gondolkodás nélkül eltaposta volna őket. Ma már nem így nézi őket. Nem vallási tanításról beszél, nem filozófiáról, hanem arról, hogy számára mennyire felértékelődött az élet.

A legfájdalmasabb felismerés

Kadarkai Endre ezután felteszi talán a legfontosabb kérdést. Mit tudott meg önmagáról? A válasz hosszú csend után érkezik.

Azt tudtam meg, hogy hetven éven keresztül mekkora beszari voltam.

Mindezt nem önsajnálattal mondta. Inkább olyan ember benyomását keltve, aki végre őszinte tud lenni saját magával. Mint fogalmaz, egy súlyos betegség minden szerepet leszed az emberről. Eltűnik a színész. Eltűnik a hős. Eltűnik minden póz. És egyszer csak ott marad az ember saját magával. Erről már az Örkény Színházban bemutatott Székfoglaló című estjén is nyíltan beszél. A nézők ott először elcsendesednek. Aztán nevetnek. Ő pedig ezt szereti. A színész érdekes különbséget tett félelem és a szorongás között. Úgy érzi, a szorongás vele született. Nem tudja megmagyarázni, egyszerűen ilyen.

Nem félek. De szorongok. Ha nincs miért szoronganom, akkor egy kicsit hiányzik.

Fiatal színészként minden előadás előtt gyomorgörccsel küzdött. Annyira rendszeres volt, hogy a társulatnak külön neve is volt rá. Ő mégsem a közönségtől félt. Mint magyarázta, a színészek, minta mondta attól szoronganak sokszor, hogy nem annyira jók, mint lehetnének.

Nem hős akart lenni

Egész pályáján nagy formátumú hősöket alakított. Most mégis azt mondja, mindig kisembereket szeretett volna játszani. A hősiesség nagyon rövid ideig tart – jegyezte meg, hozzátéve: úgy érzi, baromi jó kisembernek lenni, mert az végtelen.