Dombóvári István hetente már csak két fellépést vállal, hogy délutánonként együtt focizhasson a fiaival, elvigye őket fogorvoshoz, fodrászhoz. Tehát élje a családi életét. Merthogy erre vágyik.

Dombóvári István számára immár természetes, hogy a magánéletét a szakmai elé helyezi. A feleségével, Lillával hoztak egy döntést arról, hogyan szeretnének élni.

„Legfőképpen úgy, hogy látom a fiaimat felnőni. Ezt megelőzően közel húsz évig hajkurásztam a pénzt, a sikert, elég volt” – mondja elöljáróban a kétgyermekes édesapa.

Dombóvári Isván szeretné látni a fiait felnőni

Döntése értelmében kizárólag csütörtökön és pénteken lép fel. Persze akadnak kivételek, nagy ritkán elvállal, mondjuk, egy hétvégi napot is, de az jó előre be van írva a naptárába, és akkor is tartja magát a heti két alkalomhoz.

„Ugye nekem van egy civil foglalkozásom is évek óta, én vezetem a művelődési házat Jászkarajenőn. Ez egy munkahelyszagú munkahely, ahova értelemszerűen bejárok. Élvezem, szeretem. Az külön jó, hogy sikerült kötetlen munkaidőt kialkudnom. Mert amikor csütörtökön és pénteken messzire kell utaznom, például Sopronba, Nyíregyházára, akkor már kettő körül el kell indulnom. Olyankor persze később is érek haza, a gyerekek már alszanak, akkor csak megsimogatom a fejüket. Viszont a hét többi napján velük vagyok – magyarázza. – A faluban minden sétatávolságra van. Tehát amikor reggelente elkísérem őket az oviba, suliba, utána még hazaugrom egy közös kávéra a feleségemmel.”

Vannak gyümölcsfáik, veteményesük, állataik, és amikor megjegyezzük, hogy mindez milyen sok munkával járhat, csak legyint.

Egyik kezemmel a tyúkokat etetem, a másikkal a kutyát simogatom, közben a lábammal letaposom a gyomot. Ez egy hétköznapi ember képét festi le, mi? És mennyivel jobb, mint napi négy előadást csinálni! Olyan is volt. Rengeteg pénzt kerestem vele, többet, mint a szüleim egy év alatt, de rettenetes volt.

További részletek a legfrissebb Bestben!