Lovas Rozi őszintén beszélt pánikrohamairól és túlhajszoltságáról: a színésznőt egy előadás előtt mentő vitte kórházba.

Lovas Rozi nem titkolja, az ő életében is akadt olyan időszak, amikor túlhajtotta magát. A következmény, ahogy fogalmazott, egy „szoftos kis idegösszeomlás” lett.

12 óra forgatás után várta a színház

A téma akkor merült fel, amikor a Húzós című podcastban Rónai Egon arról kérdezte a színésznőt, hogyan tudott hazamenni a gyerekéhez egy kemény forgatási nap után, miközben a Gólkirályság című sorozaton dolgozott.

„Őszintén szólva, nem tudom” – hangzott a válasz.

„Nem az volt feltétlenül a legdurvább, hogy leforgattunk 12 órát egy nap, hanem hogy utána mentünk szépen játszani a színházba. Tehát az nem egy 12 órás nap volt, hanem hajnali négykor felvesznek kocsival, ötig, délután ötig, fél hatig forgatsz, utána elvisznek a színházba, és mondjuk, héttől lejátszol egy olyan előadást, ami tart 10 óra 25 percig, és akkor a következő nap gyakorlatilag pontosan ugyanilyen. Tehát az alvásra nem nagyon maradt idő, és nagyon-nagyon sok nap volt ilyen. Igen, meg is billentem azért egy bizonyos ponton ebben a folyamatban, tehát ez egy nagyon szélsőséges időszak volt…

„Forgattam, játszottam, forgattam, játszottam”

Ráadásul nem sokkal előbb volt egy színházi premierje.

„Előtte mutattam be a Lányok-fiúk című előadásomat, ami egy egyszemélyes monodráma, ami szintén nagyon brutális és nagyon nagy kihívás volt, utána rögtön elkezdtük forgatni ezt a filmet (az Itt érzem magam otthon című filmre utalt a színésznő – a szerk.), ami véletlenül összecsúszott a Futni mentem című független film forgatásával, és közben rengeteget játszottam. És ez egész konkrétan azt jelenti, hogy ledobta az agyam az ékszíjat egy előadás előtt fél órával.

Szerintem ilyen szoftos kis idegösszeomlásom volt, aminek a végén elvittek a mentők egy kis kivizsgálásra. El kellett hagyni azt az előadást, de másnap ugyanúgy forgattam, és még a következő másfél évet ugyanilyen tempóban. Nem ugyanilyenben, ennyire szélsőségesben, de forgattam, játszottam, forgattam, játszottam.

Egyébként szerintem ott van a kulcsa az egésznek, hogy otthon a gyerekeimmel is 100%-on próbálok működni és lenni folyamatosan, mindenemet odaadni nekik. Ez az ingázás a két állapot között nagyon-nagyon fárasztó, de maga a logisztika is. Úgyhogy eljutottam odáig azon a nyáron, hogy már pánikrohamaim voltak mindennel kapcsolatban. Teljesen indokolatlan és indifferens helyzetekben jött rám egy ilyen pánik, amivel aztán el kellett orvosi módon kezdeni foglalkozni szeptembertől. Igazából most januárra sikerült elérni azt, hogy nagyon komoly döntéseket hoztam azzal kapcsolatban, mennyit dolgozom.”