A vasárnap este is bővelkedett megható, könnyes pillanatokban. Az egyik legmegragadóbb az volt, ahogy a zsűri Vastag Csabáék első produkciójára reagált.
Stohl András a könnyeivel küzdött
Ahogy minden versenyző Vastag Csaba és felesége, Vastagné Domján Evelin is mindent megtesznek azért, hogy a Nagy Duett elődöntőjébe jussanak. A ma esti adásban Kovács Kati örökzöld slágerét az Úgy szeretném meghálálni című dalt adták elő. Mindkettőjük szívében kitüntetett helyet foglal el ez a klasszikus, különösen Evelinében. „Mi tízen vagyunk testvérek, és miket anyukánk egyedül nevelt. Mindent megtett azért, hogy semmiben sem szenvedjünk hiányt. Amit ő letett az asztalra, és ahogy ő a mai napig él, az egy csoda számomra” – mondta csillogó szemekkel az énekes párja.

A produkciójukról is sütött, mennyire fontos számukra az édesanyjuk, és még ha voltak is apróbb hibák az eőadásukban, a zsűrit érthető módon nem érdekelte, nem tudták érzelemmentesen értékelni a látottakat. Például Stohl András is a könnyeivel küszködött, „Bennem nagyon sok minden kavarog, Evelin, elmondhatatlanul szép vagy. Csaba én téged ismerlek jó ideje, de még soha nem szerettelek ennyire, mint ezalatt a műsor alatt. Nekem az a három nő jutott eszembe, aki nekem gyereket szült, hogy milyen szépen nevelik a gyerekeimet. Hálás vagyok nekik” – mondta könnyes szemmel Buci.

„Tizenöt éve már nem foghatom anyám kezét”
Ám Horváth Tomi szeme is alaposan bepárásodott. „Tizenöt éve már nem foghatom anyám kezét, és eszembe jutottak emlékek arról, amikor még anyukám hozta nekem a tortát. 34 éves felnőtt férfi, egyáltalán nem szoktam magamra gyerekként gondolni, de miattatok kristálytiszta emlékek jöttek fel bennem” – mondta Tomi meghatottan, aki egyébként éppen ma ünnepli a születésnapját, és fel is köszöntötték őt.
Az est kiesői Gáspár Bea és Peter Srámek.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




