A nyolcvanéves Molnár Piroska nevetgélve idézte fel, hogy fiatal színésznő korában hány kollégájába szeretett bele a színpadon, miközben együtt játszottak. Bár évekig férjnél volt – 1968-ban ment hozzá Eötvös Péter zeneszerzőhöz –, este hét és tíz között másért dobogott a szíve. „Ebben a szakmában nagyon nehéz a hűség, vagy az egy ember mellett való kitartás fogalma. Ugye, ez egy bonyolult pálya, amikor este héttől tízig neked mást kell szeretned, és nem hiszik el, hogy te tízkor ’leléptél’– kezdte a Nemzet Színésze a Partizánban. – És hát ezt nagyon kell tudni kezelni ahhoz, hogy az ember sokáig kitartson egymás mellett.”
Molnár Piroska szerelmes volt kollégáiba
Neki is voltak ilyesfajta küzdelmei. Volt, hogy hiába ért véget az előadás, a kollégája iránti érzelmeket magával vitte az öltözőbe. „Hát nagyon szerelmes voltam a Kozák Andrisba – folytatta nevetve. – Meg a Végvári Tamásba. Nem is tudom, hát akivel éppen játszottam és nagyon jó partner volt…”
Mint mondta, színészként átélték ezeket a szerelmeket, de lemondtak róla, amint kitették a lábukat a színházból. Mindenki ment haza a társához. „Nem azt mondom, hogy néha nem hágjuk át ezeket a határokat, de csak roppant óvatosan.”
Eltitkolták, mit éreztek
Több olyan kollégája is volt, aki csak nemrég, évtizedekkel később vallotta be neki, hogy annak idején mennyire odáig volt érte. „Most, hogy öregszem, és a lehetőség egyre inkább kicsúszik az ember lába alól, akkor bizony visszagondolok arra, hogy a fene egye meg, ’azt’ miért hagytam ki?! – nevette el magát. – Ezeket lélekben meg lehet élni. És még aki él, meg jóban vagyunk, azzal meg is lehet beszélni, és akkor valami csak előbukkan…
Aztán akkor lehet kérdezni, miért nem szóltál?! Volt ilyen egy csomó. Vagy előjön egy kolléga, hogy ’milyen szerelmes voltam beléd!’ (…) Most derült ki, hogy több ilyen volt…”
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
