Napi friss

Miért tett karosszéket a fürdőbe Sztárek Andrea?

Sztárek Andrea eredetileg fotelt szeretett volna a fürdőszobájába, de nem talált megfelelőt, így egy karosszék került oda. Hogy miért? Praktikus okokból!

Sztárek Andreának már régen kirepültek a gyermekei a családi fészekből, így nosztalgiázva mutatta a fürdőszobájában előkelő helyen csücsülő karos­székét, ami számukra nem csak egy ülőalkalmatosság volt. „Eredetileg fotelt szerettem volna, csak nem találtam megfelelőt. Szerettem volna valamit, amiben lehet üldögélni, amíg folyik a kádba a víz, vagy épp jókat beszélgetni azzal, aki fürdik. Ez ezért került ide. Sokszor ültem ebben a gyerekeim mellett, hol meséltem nekik, hol csak néztem, ahogy pancsolnak” – mesélte Sztárek Andrea.

„Piperkőc vagyok”

A sarokkád adott volt, minden más azonban, ahogy a barátai hívják, Andris ízlését dicséri. „Annak idején a fürdőszoba nagy mérete miatt vettem meg a házat, aztán egy ezermester barátom megvalósította az ötleteimet. Faragott polcok és süllyesztett tükör került a falra, a burkolat kiválasztását sem bíztam másra.

Régen művirágok, ma már élő virágok vannak a kád fölött. Piperkőc vagyok, szeretem a fürdőmet, jó hangulata van, jó időt tölteni benne.”

Ereklyék a WC falán

A művész házaspár, Szolnoki Tibor és Zsadon Andrea: otthona minden szegletének, így a legkisebb helyiség berendezésének is nagy figyelmet szenteltek. „A falakat fényképek díszítik, de csak azért, mert máshol már nem volt szabad hely – mutatott a mellékhelyiség falaira Andrea. – Van itt fotó az anyukámról, rólam kislányként, és Tiborral közös operettszínházi plakátunk is helyet kapott itt… Végül is ebben a helyiségben sokan olvasni vagy elmélkedni szoktak, mi miért ne tegyük ezt a szeretteinkkel?” A fürdőszobába lépve pedig egyértelmű, az bizony Zsadon Andrea felségterülete: ezt kozmetikai és smink cuccok, hajformázó készülékek jelzik.

3 fotó

Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu

Megjelent a Story ünnepi dupla száma!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!