Szombatonként az X-Faktorban láthatjuk Pápai Jocit. Múlt vasárnap pedig még a Sztárboxban is, ahol szemmel láthatóan vagy tíz kilóval könnyebb volt. A változás döbbenetes. Tegyük hozzá, hogy az X-Faktor szombati adása felvételről ment, májusban vették fel, míg a Sztárbox élő műsor volt.

De ha kiemelt képünket nézzük meg, amit kollégánk június 17-én készített Jociról, illetve az énekes alábbi Instagramjára szinte napra pontosan három hónappal később kitett képet, a változás szintén szembetűnő.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Pápai Joci visszatért a Sztárboxba
Joci már tavaly is szerepelt volna az RTL sikerműsorában, de akkor egy sérülés miatt vissza kellett lépnie. „A nagyobb verekedéseknél, amikor már így a vége felé komolyan verekedtünk, akkor két-három napig ötven százalékosan tudtam használni a vállamat. Ha nem tudom felemelni a jobb kezem és védeni az arcomat, onnantól kezdve teljesen felesleges. Elmentem orvoshoz, és ott kiderült, nem részleges, hanem teljes szakadás van a vállamban” – mondta akkor Joci, aki akkor megfogadta, idén ringbe lép.
Így is lett. Kocsis Dénessel küzdött meg a Sztárboxban férfi középsúly kategóriában. Bár Joci megnyerte a meccset, visszalépett a színész javára.
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




