Napi friss

Ő Földes Eszter vér szerinti apukája: titokban találkoztak egymással

Földes Eszter színésznő iskolásként tudta meg, hogy ki a biológiai édesapja. Szülei tudta nélkül hívta fel, és szervezett találkozót Dániellel.

Földes Eszter igazán különleges családi történetet tudhat magáénak. Iskolásként tudta meg, hogy nem Földes Tamás a biológiai édesapja. „Addig fogalmam sem volt róla, hogy engem papíron Landkammer Eszternek hívnak. A szüleim megbeszélték a tanáraimmal, hogy Földesnek hívjanak. De a vér szerinti apám nem jelent meg a bíróságon, hogy át tudják íratni a nevem. Miután elmondták, eleinte nagyon könnyen vettem, aztán kamaszkoromban egyre inkább kezdett foglalkoztatni a dolog” – mesélte korábban Földes Eszter.

Földes Eszter gyerekként a nevelőapjával, Földes Tamással (Fotó: Archív)

Földes Eszter kileste vér szerinti apja telefonszámát

Nem sokkal később a színésznő szülei véletlenül összefutottak a nyílt utcán Dániellel, Eszter vér szerinti édesapjával, és telefonszámot cseréltek. Erről Eszter is tudomást szerzett, és nem hagyta nyugodni a dolog.

„Aznap este a szüleimnek előadása volt, és a névadó apukám otthon felejtette a telefonját, amibe én orvul bele is néztem. Annyi volt beírva: Dani. Felhívtam”

– mesélte színésznő az Adom a napom című műsorban, amint épp Dániellel reggelizett.

Ez a sorsfordító pillanat Dániel emlékeiben is élénken él. „Beleszólt a telefonba, azt mondta, velem szeretne beszélni. Egyből sejtettem, ki van a vonal túlsó végén. Azt a kérdést kaptam, hogy mond-e nekem az 1987. február 28-i dátum. Innentől egyértelmű volt” – mesélte Landkammer Dániel a közös reggeli alkalmával.

Földes Eszter az RTL egyik ünnepelt sztárja lett (Trenka Attila/fotocentral.hu)

Titkos találkozó

Aztán az első találkozóra is sor került, mégpedig titokban. „A Vörös Oroszlánban találkoztunk, és a szüleim nem tudták, hogy én mire készülök” – mondta Eszter.

„Furcsa módon olyan volt, mintha saját magammal találkoztam volna. Rögtön minden értelmet nyert. Megértettem, miért érzem magam úgy a saját családomban, mint egy antik bútordarab egy új építésű házban”

– magyarázta a színésznő.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!