Napi friss

Két mentort adás közben lecseréltek a hazai X-Faktorban – kvízzel

A cikkben egy kvízt is találtok a hazai tehetségkutatókról.

Váratlan helyzet elé kerültek az X-Faktor mentorai a második válogató során. Az egyik versenyző, Horváth Éva ugyanis egy különleges vággyal érkezett.  „Ha megkérdezitek, hogy miért vagyok itt, ugyan ezer okot fel tudnék sorolni, de nekem az a tervem, az a vágyam, hogy a Gáspár Lacival duettet énekeljek” – kezdte az asszony. Ezzel pedig egy furcsa eseménysorozat vette kezdetét.

Szerepcsere

Gáspár Laci ugyanis vállalta a feladatot, Majka pedig már rohant is a mikrofonért, és hirtelen átvette a műsorvezetők szerepét: „Hölgyeim és uraim, Isten hozta önöket az X-faktor első előadójába!” – kezdte felkonferálni Éva és Laci produkcióját. A háttérben a két műsorvezető Miller Dávid és Pápai Joci pedig ekkor úgy döntöttek, hogy ha Majka elveheti az ő feladatukat, akkor  ők is beülhetnek a mentorszékbe.

Dávid elfoglalta Majka helyét, Joci pedig beült Gáspár Laci székébe. Majka el is indult a kulisszák mögé, de nem talált ott senkit: „Nincsenek rokonok? Nincsenek rokonok itt?” – kérdezgette tétován, de a produkció után visszatért a színpadra, és tovább játszotta a műsorvezető szerepét. Miller Dávid pedig mentorként kezdte értékelni a produkciót:

„Figyelj Éva, nem akarom itt túlspilázni a dolgot, egyszerűen leénekelted a Lacit.”

Pápai Joci pedig ráerősített erre:  „Évikém, édesem, nagyon jó vagy! Hallani, hogy nagyon patent vagy és hogy nagyon akarod. Szerintem is leénekelted a Lacit.”

Évát végül továbbjuttatták a mentorok a táborba, ezzel  azonban a spontán szerepcsere még nem ért véget. Laci és Majka folytatták a műsorvezetői feladatokat, Dávid és Joci pedig maradtak a mentorszékekben. Ekkor érkezett meg a következő versenyző: Dögös Boti, aki mulatós stílusban mérette meg magát.

Furcsa tapasztalatok

Közben persze mindenki rácsodálkozott arra, milyen a másik helyében lenni. Miller Dávid élvezte a kényelmes székeket, Majkáék pedig megtapasztalhatták, milyen végig a háttérben álldogálni.

A Miskolcról érkező Botond nem ismerte a mentorokat, Laci és Majka pedig szándékosan rossz neveket mondtak neki: azt mondták: Tóth Gabi, Marics Peti és Puskás Peti várják majd a versenyzőt, aki ezt el is hitte, és ezeken a neveken köszöntötte a mentorokat.

A fiú produkcióját Miller Dávid leintette. „Amúgy ez nem volt olyan rossz. Egyszerűen muszáj volt leintenem, mert még soha nem intettem le senkit, és ezért egyszer ki kellett próbálnom” -mondta a műsorvezetőből lett mentor. A produkcióra végül Tóth Andin kívül mindhárom mentor igent mondott, így továbbjutott a táborba. Boti pedig azzal búcsúzott, hogy ezek után nem fogja szeretni Tóth Gabit…

Tóth Andi egyébként úgy érezte, jól járt a cserével, mert Dávid és Joci nem nyomták őt el, mellettük szinte ragyogott, ám ezzel a szerepcsere véget ért. Majka úgy fogalmazott: kinyílt a csipája. Végül a két műsorvezető mindössze két produkció erejéig próbálhatta ki, milyen mentornak lenni. Gáspár Laci pedig bevallotta, neki rossz volt lentről nézni, hogy más ül a helyén.

Kiemelt kép: RTL/ Sajtóklub

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!