Ezen a héten a Házasság első látásra egykori szereplői ragadnak fakanalat a Hal a tortánban. Vannak, akik azonban nem csupán a konyhában szeretnének egymás fölé kerekedni.
Kovács Reni és Kabai András között ugyanis szemlátomást izzik a levegő. Pedig nemrég még úgy tűnt, hogy a sármos építőmérnök végre megállapodik egy ifjú csinos hölgy mellett. Ám néhány hónapja már arról beszélt lapunknak, Bálira utazik néhány hétre, hogy elgondolkodjon: van-e visszaút számukra a barátnőjével.
„Elég sarkos döntést hoztunk. Abban maradtunk Rékával, hogy három hetet adunk egymásnak. Ez idő alatt eldöntjük, hogy elköltözik tőlem, vagy minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy rendezzük a kapcsolatunkat.”
Flört a konyhában
A műsorban viszont az első pillanattól kezdve félreérthetetlenül legyeskedik Reni körül. „Jó női energiái vannak. Biztosan bepróbálkozom nála. Az a célom, hogy pénteken nálam aludjon” – fogadkozott férfitársainak a vacsoraasztalnál a hétpróbás nőcsábász.
Ígéretéhez híven el is indította hódító hadműveletét. Kedves szavakkal, áthallásos bókokkal, félreérthetetlen közeledéssel kezdte ostromolni a lányt, ami a fekete szépségnek sem volt ellenére. „Be kell valljam, valamit tudsz, te fiú – mosolyodott el Reni. – Általában távolságtartó vagyok, nem szeretem, ha valaki túlságosan közel jön hozzám, de a te közelséged nem zavar” – viszonozta a flörtöt a lány egy négyszemközti beszélgetésben.
Ezek után kíváncsian várjuk, mit hoz a folytatás. Kettejük között talán éppen a főzőműsorban találja el őket Ámor nyila?
Kiemelt képek: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




