Mester Tamás már korábban is beszélt arról, hogy mióta meditációval foglalkozik, egészen máshogy látja magát, a világot, illetve a zenéhez is másképp áll. A legutóbbi interjújában pedig arról mesélt, hogy már egyáltalán nem akar megmondóember lenni, mivel nem fontos a véleménye. Így már dalokat sem ír, nem vállal fellépést, az meg egyenesen elképzelhetetlen a számára, hogy újra beüljön egy műsorba zsűrizni.
„Caramel sokkal jobban énekel Révésznél”
Még 2008-ban a Megasztár negyedik évadában szerepelt – Eszenyi Enikő, Friderikusz Sándor és Fenyő Miklós voltak a zsűritársai –, majd az ötödik és a hatodik szériában is visszatért. Minderről ma már úgy vélekedik, hogy sokat hibáztak. „Hogy van-e zseniális énekes itthon, arra azt merem mondani, hogy van. De mindig akkor derül ki, hogy milyen zseniális, amikor valamelyik külföldi dalt énekli el. Tehát szerintem az énekes sosem találja meg a saját zeneszerzőjét, és fordítva, és ezért nincsenek világsikereink – magyarázta Mester a Hallgatlak – Jótanácsok az élethez című YouTube-műsorban. – Én a Piramis együttest nagyon szerettem, tehát Révész Sanyiról azt gondoltam, hogy ő egy fantasztikus énekes. Nem is feltétlenül technikailag értem. Mondjuk, Caramel sokkal jobban énekel Révésznél. De az az íz, meg az a kiállás – ott valami történt.
Nekem ugye egy darabig dolgom volt, hogy megítéljek másokat a Megasztárban. És utólag azt mondom, hogy ez egy nagyon hülye szerep.
Mert egyrészt hogy jön az ember ahhoz, hogy megítéljen másokat?! (…) Illetve nagyon nehéz objektívnek lenni.”

„Sok tévedésünk volt”
„Volt olyan ebben a műsorban, amikor azt mondtam, hogy ’Ne haragudj, ez kizárt dolog!’, ma meg már egy ismert énekes… – folytatta, hozzátéve, hogy nem mond neveket. – Azért tévedtem néhányat ott. Szerintem sok tévedésünk volt – utalt arra, hogy nem csak ő, más ítész is hibázott. A műsorvezető ekkor rákérdezett, hogy ez igaz akár Presser Gáborra is? – Persze! Előfordul.”
Kiemelt kép és fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu; TV2