Kazimir Annamari tizenhat éves volt, amikor az édesanyja, Takács Marika, tizennyolc, amikor rá másfél évre az édesapja, Kazimir Károly meghalt. Ennek majd’ harminc éve. Azóta nincs nap, hogy ne gondolna rájuk. „A Színművészeti Főiskolán, ahol Vitray Tamás és Horváth Ádám televíziós osztályában diplomáztam, a vizsgafilmemnek a Nevetés és felejtés filmje volt a címe. Anyukám emlékére készítettem. Egyébként eredetileg komolyzenei pályára készültem. Zongora, szolfézs-zeneelmélet, karvezetés szakon végeztem a Bartók Béla Konzervatóriumban.
Anyukám a televíziótól, apukám a színháztól akart távol tartani.
Ezért a muzsikus pályát látták legjobbnak számomra. Nem bánom, rengeteget köszönhetek a zenei múltamnak. Végül az újságírás felé vettem az irányt” – mesélte Takács Marika lánya, Kazimir Annamari a Storynak.
Amikor elmentek a szülei, középiskolásként magára maradt. „Az elvesztésük feldolgozhatatlan tragédia, de szerencsére mindig voltak, akik fogták a kezem. A mai napig ezek az emberek jelentik számomra a biztonságot és a családot.
Azt gondolom, mindenkinek megvan a saját szenvedéstörténete, tragédiája, nem kell ebben (sem) versenyezni másokkal.
Naponta gondolok rájuk, magamban ápolom az emléküket. Minden helyzetben elképzelem, mit gondolnának, mondanának, mi lenne a véleményük. Akár az ország helyzetéről, az életemről is, és arról, ahol most tartok.”
További részletek a legfrissebb Storyban!
Kiemelt képek: Archív
