Stohl András, Ördög Nóra, Nagy Sándor és Lilu voltak a Csillag Születik korábbi négy évadának műsorvezetői. 2007-ben indult hazánkban a műsor, amiben például Brasch Bence vagy Szabó Ádám is feltűnt, most pedig újraéleszti a tehetségkutatót a csatorna.
Az Ördög Nóra–Lilu páros nem tér vissza
13 év után kerül ismét a képernyőre, ugyanakkor arról nem adtak még semmilyen információt, hogy kik lesznek a műsorvezetők és a zsűri tagjai. Az első évadban Ördög Nóra és Stohl András voltak a műsorvezetők, ők azonban nem jöhetnek szóba, hiszen a TV2 kiemelt műsorvezetői.
Ördög Nóra később Liluval együtt vezette a negyedik évadot. Bár Lilu most is az RTL arca, a Cápák között háziasszonya, nem valószínű, hogy szívesen vállalná a műsort. Amikor ugyanis a közös munkáról kérdezték őket, Nóri jó élményeiről számolt be, míg Lilunak inkább negatív emlékei támadtak. „Ez egy borzalmas ötlet volt, mi borzalmasan működtünk együtt, ez egy borzalmas dolog volt” – mondta korábban Lilu. Ezen Ördög Nóra őszintén meglepődött, mert úgy emlékezett, hogy nagyon is jó volt a kapcsolatuk a forgatások alatt.

Istenes Bencére utalnak a nyomok
Az RTL bár nem osztott meg még semmilyen hivatalos információt a műsorvezetők kilétét illetően, azt tudni lehet, hogy ismét páros munkáról lesz szó. A csatorna elrejtett egy-két nyomot a Facebook-oldalán, hogy az egyik műsorvezetőről mit lehet tudni. „Életében hússzor költözött már, nem énekes, mégis van egy dala, amit 14 millióan meghallgattak már, és gyakorta beszélget a növényeivel” – írták. Majd rögtön be is indult a nyomozás a kommentelők közt.
Sokan Miller Dávidra gondoltak elsőként, ám az X-Faktor műsorvezetője maga is énekesnek számít, és vélhetően marad is az X-Faktor színpadán, amiből szintén készül következő évad. A nyomok inkább utalnak Istenes Bencére, akinek valóban van egy igen népszerű dala, amit Csobot Adéllal énekeltek el, méghozzá németül.
Ez nem kis kihívás volt Adél számára, aki küzdött a nyelvvel, mialatt Németországban éltek. Az, hogy Adél álljon Bence mellett a színpadon a tehetségkutatóban, nem volna meglepő, hiszen külön és együtt is bizonyították, hogy jól működnek együtt a színpadon és a zsűripultban is.
Kiemelt kép: RTL