Izgalmakban nem volt hiány a TV2 A Nagy Duett második adásában. Az adás győztesei ismét Mihályfi Luca és Hegyes Berci lettek. Kasza Tibor ugyan leírta a párost, amikor megtudta, a Bee Gees dalát kell majd előadniuk, ehhez képest le sem tudta venni a szemét a táncművészről, aki még hangilag is szuperül teljesített. „Elvetted a figyelmet Lucáról” – dorgálta meg, ám Luca hozzátette, neki éppen ez a célja, hogy szerelmét az egekig emelje ebben a műsorban is.
Volt sok vidámság, az adás végén Tilla meg is jegyezte, kissé szétestek, annyi vidám pillanatot okoztak ezúttal is a szereplők nekik. Liptai Claudia alig tudta visszafogni a nevetését, könnyezett. De Szabó Zsófi is a könnyeivel küzdött, ítésztársai ugyanis nem csak az előadókat, őt sem mindig kímélték. „Engem könnyű lehülyézni” – mondta is egy ponton, amikor Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence zseniális Grease-produkcióját értékelte, akik ezúttal is méltó ellenfeleknek bizonyulnak.

Radics Gigi és Visváder Tomi ezúttal mulatós zenét énekeltek, és kiderült, ezért a műfajért mindketten egyformán rajongtak. Gáspár Győzőt pedig kicsit megdorgálta Dér Heni, kevésbé tud magára és kettősükre koncentrálni, mert mindig másokkal, az „ellenfelekkel” van elfoglalva. Végül fantasztikus bulihangulatot varázsoltak utolsó fellépőként a színpadra.
Megmenekültek
Az új szabályok értelmében három páros kerül adásonként a veszélyzónába. Sári Évi egész héten némaságra ítélték egy vírusos gégegyulladás miatt, sokáig kérdéses volt, vasárnap színpadra léphet-e egyáltalán, de a színésznő nem hagyta cserben a partnerét, Schmuck Andort. A színpadon jól is érezhette magát, végül mégis izgulnia kellett. Geszler Dorottya és Stohl András, valamint Molnár Anikó Nagy Feró párosa pedig már a múlt héten is a veszélyzónába került.
Végül a zsűri helyett a nézők döntöttek, így Stohl Andrást és Geszler Dorottya jövő héten tovább játszatnak.
Fájó búcsú
A villámszavazáson a nézők végül úgy határoztak, hogy Molnár Anikónak és Nagy Ferónak kell búcsúznia. „Nagyon rosszulesik ez a dolog, megmondom úgy, ahogy van. Hülyék vagytok” – mondta félig csalódottan, félig elviccelve Feró.
Fotók: Birton Szabolcs/fotocentral.hu