Napi friss

Feljelentették Wossala Rozinát

A népszerű gasztroguru úgy érzi, aránytalanul szigorúan jártak el vele szemben.

A #Bochkor legutóbbi adásában Szécsi Zoltán, Tatár Csilla, Bárdosi Sándor és Wossala Rozina voltak a műsor vendégei. Az egyik terítékre került téma a szomszédos országokhoz fűződő viszonyunk volt. Így derült ki, hogy A Konyhafőnök egykori ítésze szerint a sógorok, azaz osztrákok túlságosan is szabálykövető nemzet, amivel nála már kiverték a biztosítékot. „Kinn voltunk Ausztriába, és vittünk magunkkal egy kutyát a házba, amit béreltünk. Póráz nélkül kiengedtem a kutyát pisilni, mivel nem tudtam, hogy ez szabályellenes, ha nincs kerítés. Erre a harmadik napon feljelentettek minket. A vamzerkedés zavar ebben az egészben. Nem szóltak, hogy csináljam másképp, hanem rögtön feljelentettek. Ausztria ebből a szempontból nagyon erős nekem” fakadt ki indulatosan Rozina.

A konyhatündérnek egyébként nem először gyűlik meg a baja a hatóságokkal, egyszer le is csukták egy be nem fizetett parkolási bírság miatt. Akkor édesanyja, Kánya Kata segítségével rendezte a tartozásút, aki azonban nem sietett fejvesztve a lánya segítségére, hanem hagyta néhány órát gondolkodni lányát a hűvösön.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!