Ma négy éve már, hogy Börcsök Enikő az égi színjátszó társulathoz szerződött. A színésznő pályakezdőként szembesült súlyos vesebetegségével, évekig dialízisre járt, és még harmincéves sem volt, amikor vesetranszplantáción esett át. Évekkel később újabb átültetésre volt szüksége, ám az új vesét nem fogadta be a szervezete. „Pozitív vagyok, terveim vannak” – nyilatkozta többször, de a sors mást szánt neki. Az állapota folyamatosan romlott, hosszan tartó kórházi kezelésre szorult, míg végül az 53. születésnapján, festőművész szerelme kezét fogva, hunyt el 2021. január 28-án.
Az, hogy valaki a születésnapján távozik a másvilágra, nem túl sűrűn fordul elő. Különleges emberekről van szó, akik teljesítik a karmikus feladatukat, amiért születtek. Az ő lelkük ugyanis utoljára ölt testet, utoljára születnek le. „A vallás úgy tartja, hogy a születéskor és a halálkor Isten velünk van. Az ezotéria szerint a születésnapunk – mint érkezés a másik dimenzióból – jelképes kaput alkot a túlvilágra is. Ez a szimbolikus átjáró életünk során végig nyitva áll, és mivel magát a születésnapot képviseli, minden évben akkor aktivizálódik” – magyarázta korábban Izing Klára asztrológus. Ezért a statisztikák szerint is mintegy 16 százalékkal több esély van arra, hogy valaki a születésnapján haljon meg. Ezt hívják születésnaphatásnak.
Ám az egybeesést máshogy magyarázza az asztrológia és a tudomány, a tudósok materiális okokkal magyarázzák a jelenséget. Konkrétan azzal, hogy az idős, illetve beteg emberek – akik tudják, hogy közeleg a haláluk napja – tudat alatt beprogramozzák magukba a gondolatot, miszerint „csak még a születésnapomat érjem meg”, és amikor odaérnek, a program teljesül, ami a testnek „engedélyt” ad a halálra.
Kiemelt kép: Toroczkay Csaba/fotocentral.hu