Napi friss

Mácsai Pál a Madáchból való távozásáról: „Boldogtalanok, elégedetlenek voltunk”

Az igazgató most az Örkény Színház éléről távozik.

20 éves az Örkény Színház, ennek kapcsán pedig a teátrum igazgatója, a Mácsai Pál volt az RTL Reggeli vendége. A beszélgetés elején a színház történetének kezdeteiről mesélt. „Színházigazgató nem akartam lenni, ezeket a helyzet és a belső ambíciók hozzák. A rövid előtörténet az, hogy amikor a Madách Színház eldöntötte, hogy végleg zenés színház lesz, és ezt nem is titkolta, akkor mi páran, akik nem tudunk elég jól énekelni – ez némileg megúszása egy hosszabb kifejtésnek –, úgy éreztük, hogy nem a zenés színház a mi terepünk. Röviden: elkezdtünk boldogtalanok lenni, és elégedetlenek lenni a saját helyzetünkkel is, a repertoárral is, az ízléssel is, és akkor kialakult egy mag, részben körülöttem, részben velem együtt – mesélte Mácsai Pál. – Akkor én már rendeztem is, és elhatároztuk, hogy csináljunk valamit önállóan, kerestünk helyeket itt-ott-amott, nem nagyot, tehát körülbelül akkorát, mint a Stúdió K, egy tágasabb szobányit, ahol elkezdhetjük a saját kedélyünk szerinti színházcsinálást, és akkor a Madách Kamarát önállósítani vágyott a fenntartó, a főváros, így adódott a Madách Kamara. Tulajdonképpen ez a kezdet. És hát ez egyébként 24 éve volt, 20 éve van Örkény, akkor vettük fel a nevet, amikor a társulat és a saját repertoár elkészült, és azóta dolgozunk mint repertoárszínház.”

Mácsai Pál (bal szélen) a Madách Kamaraszínházban, a Teaház az augusztusi holdhoz című darabban (Fotó: Archív)

Az sem titok már, hogy Mácsai Pál 20 év után távozik az Örkény Színház éléről, az utódja pedig Gáspár Máté lesz. A műsorvezetők arra is kíváncsiak voltak, ennek miért most volt itt az ideje. „Szerintem az érdekeik egybeesnek, ami a személyes ügyeket illeti, és ami annál sokkal fontosabb, a színház ügyeit illeti. Tehát egy színész-rendező, ami én is vagyok, mindig a művészettől vagy az alkotástól veszi el az időt az igazgatáshoz, ami intézményvezetést jelent. Ez mindannyiunkkal így van. Tehát egy csomó olyan dolog van, ami engem érdekel, izgat, elsődlegesen megmozdít, és nem jutok hozzá. Mint például átgondolni egy rendezést, alaposan, például figyelni a világot, például létrehozni néhány szöveget, és így tovább. Ez az én személyes ügyem.”

Kiemelt kép: Vörös Szilárd/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!