Ahogy arról mi is beszámoltunk, pénteken megszületett Tornóczky Anita kisfia. A 45 éves tévés rendkívül nehéz utat járt végig, mire áldott állapotba került: körülbelül 20-25 orvost keresett fel. Ahogy korábban kifejtette, az a tény, hogy ő sikerrel járt, több nőt is reménnyel tölthet el, valamint célul tűzte ki azt is, hogy eloszlassa a lombik körüli társadalmi titkolózást.
Kisfia a Noel nevet kapta, egy friss képen pedig már szemügyre is lehet venni a csöppséget. Tegnap pedig követői kedvéért felelevenítette az elmúlt napok történéseit. „Azt, hogy milyen volt a szülés, most nem fogom elmesélni, nem életem élménye volt, de a végeredmény nyilván az. Nem szeretnék szülési naplót csinálni a live-ból. De most már mindenki jól van” – mesélte mosolyogva a közösségi oldalán.
Mint mondja, nem szeretné állandóan mutogatni a kisfiát a közösségi médiában, de annyit elárult, már most nagyon büszke rá. „Nagyon rendes gyerek, apukájával most is itt sétál mellettem három méterre, és semmit nem hallotok belőle. Csak azért késtem, mert most kezd rájönni arra, hogyan kell magához venni a tejcsit, és már eléggé jó akaratérvényesítő, akkor enged el, amikor azt gondolja, elég volt”– mondta kedvesen Anita.
Kiemelt kép. Schumy Csaba/fotocentral.hu