Napi friss

Istenes Bence a Schobert gyerekekről: „Kicsit sajnálom őket”

Pápai Joci is védelmébe vette Norbi és Réka gyerekeit.

Schobert Norbi és Rubint Réka két nagyobbik gyereke egyre több műsorban tűnik fel; Norbi szerepelt például a Farm VIP-ban, majd a tavalyi Sztárboxban, nővére, Lara pedig az idei évadban a pehelysúly kategóriában küzd a bajnoki címért. Többek közt erről is beszélgetettek Istenes Bencéék, akik mind egyetértettek abban, hogy mindkét gyerek elképesztő teljesítményt nyújt. „Lara is komoly volt, jól bokszolt. De Norbi is ügyes volt tavaly – mondta a műsorvezető.

Döntsd el Te, hogy ki legyen az év csillaga! Szavazz és nyerj! Kattints!

„Egyet meg kell hagyni, az a család annyira rendben van! – ékelte közbe Pápai Joci, aki először vendégeskedett az IstenEstben. – De Norbika is, amikor beköltözött abba a farmba, vagy nem tudom, melyik műsorba, annyira tisztelettudó volt az a kisgyerek… Lara is melós, látom. Meg találkoztam vele, amikor melózott. Nem ’megúszósak’, pedig megtehetnék.”

„Őszintén, én már egy kicsit sajnálom őket… – vette vissza a szót Istenes Bence. – Azért sajnálom a gyerekeket, mert annyi olyan dolog szakad rájuk, amit nem is érdemelnének meg, a szüleik miatt. Meg nekik ilyen tízszer annyit kell bizonyítaniuk. És ezzel a teherrel élni nagyon-nagyon nehéz lehet…” – jegyezte meg.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!