Napi friss

Istenes Bence kiakadt Schobert Norbika edzőjére – Kemény üzenetet küldött

A tévés szerint elindult egy sajnáltató kampány az ellenfele részéről.

Istenes Bence év eleje óta keményen edz az október 29-én induló Sztárboxra. A műsorvezető még a The Voice forgatására is monoklival érkezett, nagyon komolyan veszi a felkészülést. A napokban kiderült, hogy ellenfele ifj. Schobert Norbi lesz. Úgy tűnik, hogy a ringen kívül már elkezdődött a harc, a műsorvezető Instagram-oldalán keresztül üzent a fitneszguru fiatal fiának. „Nagyon felcseszték az agyamat – hangzik el a videóban. – A sajtótájékoztatón, amikor felhívtak a színpadra, bejelentették, hogy a Norbika lesz az ellenfelem, akkor elmondtam, hogy én nagyon tisztelem Norbit, komoly ellenfélnek gondolom, egyébként a szüleit is bírom. Tényleg így van, emberileg se velük, se  Norbikával nincs bajom, soha nem akarnám megbántani őket. Megint volt egy kis szurka: felvittem a színpadra egy széket, odaadtam Norbikának, és mondtam, hogy gyakorolja a csücsülést, le fogom csücsültetni a mérkőzésen. Aztán kitette a Sztárbox is a párosításokat, és a poszt alá az én mesterem, Tóth Tomi bekommentelte, hogy ő már sokat kesztyűzött velem, tudja, mit fog érezni Norbika, és kitartást kíván. Na itt szakadt el a cérna Hidvégi Gyurinál, az ő mesterénél, hogy na most már minden határt átléptünk, ez már nagyon tiszteletlen a szülőkkel, vele, mindenkivel szemben – magyarázta a történteket Bence, miközben a kertjük udvarán sétálgatott fel s alá. – Kérdem én: elkezdődik most egy sajnáltató kampány, hogy jaj, szegény Norbika? Meg majd megkérnek engem, légyszi, ne üss erőseket, inkább csak kis kokikat adjál neki? Meg hát majd vigyázzunk az ő kis lelki világára, ne mondjunk durva dolgokat? Nem is mondtunk semmi durva dolgot! Kicsit szedjék már össze magukat! – kelt ki magából a The Voice házigazdája, aki szerint Norbika edzője túlreagálta a történteket. – Ilyen píszí megfogalmazásokat, lelkizéseket és puhánykodást ne várjatok tőlünk, tőlünk kőkemény ütéseket várjatok, vasöklöt. Ha Norbika tényleg akkora boksztehetség, amilyennek mondja az edzője, és kiüt majd engem, én leszek az első ember, aki gratulál neki. Ott leszek, ha megy az olimpiára, drukkolni fogok neki, de addig ne számítsatok puhánykodásra.”

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!