Napi friss

Erős Antónia: Ezzel a két szokásával kergeti őrületbe a férjét

Az RTL híradósa nem egy átlagos feleség, mégis több mint 25 éve él harmonikus házasságban.

Erős Antónia egy szívós, nagy munkabírású nő hírében áll, van azonban az életének olyan területe, ahol nem nyújtja mindig a maximumot. Ez pedig nem más, mint a házimunka. „Például a ruhásszekrényt egy ideje elkezdtem elpakolni, majd valami miatt abbahagytam, és azóta sem fejeztem be. Egyáltalán nem vagyok jó takarító típus. Tudok kampányszerűen takarítani, egyszer csak nekiállok és kitakarítom a hálót vagy a konyhát. De nem tudok állandó rendet tartani. Van olyan dolog, amivel két hetes csúszásban vagyok. Sokszor mondja a férjem, hogy a késés és a halogatás kergeti őt az őrületbe, én pedig késem és halogatok” – vallotta be önkritikusan az RTL híradósa az Adom a napom című műsorban.

Ennek ellenére immár szűk három évtizede alkotnak egy párt, szerencsére Erős Antónia házvezetési hiányosságai nem zavarják a férjét. „Amikor mi huszonévesen összejöttünk, vállalkozóként dolgoztunk a pécsi körzeti tévében. Tehát ez azt jelentette, hogy annyit kerestünk, amennyit dolgoztunk. Ez azt jelentette, hogy amikor csak tudtunk, dolgoztunk, nem volt ünnepnap, szilveszter, semmi. Így arra rendezkedtünk be, hogy nem volt otthon rendszeres főzés, nem vártam meleg vacsorával. És ez így maradt. Most őszintén, ha csak a napi bevásárlás, vacsorakészítés és ezek folytonos megtervezése alól mentesítenénk a nőket, sokan nagyon megkönnyebbülnének” – mutatott rá Erős Antónia.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!