Napi friss

Így él ma Südi Iringó

A Szombat esti lázban ismerte meg az ország. Most úgy hírlik: a Dancing with the Starsban tér vissza.

Südi Iringót hosszú évekkel ezelőtt az RTL táncos műsorának köszönhetően zárta szívébe az ország. A show egyik legkedveltebb profi táncosa volt, nem véletlen, hogy öt évadon keresztül szerepeltették. A hírnév, a médiafigyelem – bár számos pozitív hozadéka volt – idővel inkább teherré vált Iringó számára. „Hazudnék, ha azt mondanám, nem esett jól a népszerűség. Sőt valószínű, hogy nem özönlöttek volna az emberek a táncstúdióimba, ha nem ismernek meg a műsorban. Rengeteg vendégem, tanítványom lett, heti hat napot tanítottam éveken keresztül, közben fellépésről fellépésre jártam. Megismertek, mindenkinek volt hozzám egy kedves szava, ami melengette a szívem. De tudom, ma már nem így lenne. A mai világban, azaz a közösségi média világában inkább bántás éri az embert, amiből én biztosan nem kérnék. ­Emiatt nagyon örülök, hogy ­akkor, és nem pedig most szerepelek a ­médiában” – fogalmazott Südi Iringó a Storynak 2021-ben.

A Szombat esti lázban Hajas Laci is a táncpartnere volt (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Életében a tánc továbbra is nagy szerepet játszik, igaz, ma már tanítással foglalkozik. A reflektorfényt is sikeresen elkerülte, hátrahagyva a fővárost vidéken él a férjével. „Van, hogy kimegyünk, és csak ülünk csöndben, egyedül a szarvasbőgést, a madárcsicsergést hallani, és imádom! Lehet, a kor teszi. Annyira pörgős húsz év van mögöttem, hogy jelenleg nem vágyom másra, mint elvonulni a világ zajától” – mondta akkor.

Nos, a hírek szerint a TV2 felkérte, legyen Galambos Lajcsi táncpartnere a Dancing with the Starsban. Egyelőre nem tudni, igent mondott-e, ahogy azt sem, a trombitás egyáltalán szerepelhet-e a TV2 táncos műsorában.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!