Napi friss

Endrei Judit a függőségéről vallott

Lánya unszolására beadta a derekát, és ami ezután történt, arra egyáltalán nem számított.

Endrei Judit saját bevallása szerint nehezen válik meg a dolgaitól, éppen ezért ritkán tart nagy szanálásokat, de most lánya kérlelése nyomán rászánta magát. „Egy nagy házban lakunk, gyűjtögető vagyok, nem könnyen dobok ki valamit, de a lányom azt mondta, ’Mama, ez így nem mehet tovább’, és kinyitottunk egy olyan pincét, ahol mondhatnám, 30 éve nem jártam. Ez egy igazi időutazás volt. Előkerültek a régi naplóim, a nézői levelekkel teli dobozok, engem pedig elöntöttek az emlékek” –  mondta lelkesen a Reggeliben Endrei Judit.

Ezektől természetesen továbbra sem vált meg, de gondos leltározás után bőven volt, aminek végleg búcsút intett, legalábbis azt hitte. „Nagyjából három mázsányi papírdolgot, újságot, különféle cikkeket kidobtunk, és valamelyik nap arra lettem figyelmes, hogy a lányom guberál azon dolgok között, amiket én végre kidobtam. És néhány dolgot visszavitt a pincébe” – mondta nevetve Endrei Judit.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!