Napi friss

Endrei Judit: „Nem halni készülök”

A tévés legenda dacol az idő múlásával, még legalább harminc évvel számol.

Endrei Judit neve még mindig generációk szívét melengeti meg, hiszen egykoron a legismertebb televíziósok közé tartozott. Kevesen gondolnák, de idén májusban töltötte be a hetvenedik életévét, ami legfeljebb a személyijében látszik, merthogy korát maghazudtolóan aktív életmódot folytat. Sokat tesz is azért, hogy formában maradjon. „Az én kormomban gyaloglok nap mint nap. Eshet, fújhat, nem számít, egyedül csak a jég tart vissza. Fontos az egészséges táplálkozás is. De  talán legalább ennyire fontos a pozitív életszemlélet is. Ez persze nem azt jelenti, hogy nekem nincsenek nehézségeim, de ezekből igyekszem minél előbb kirángatni magam” – árulta el a Reggeliben.

A kerek évforduló kapcsán számot vetett életének különböző szakaszaival, és elmesélte, hogyan élte meg ezeket. „30 évesen a nők hajlamosak pánikba esni. Olyan korán!  Vicces innen nézve, mitől is ijed meg egy nő 30 évesen. Én akkor elváltam, ezen így utólag is jól szórakozom, és elnézést a volt férjemtől. 40 évesen már az egyik kislányom megvolt, de akartam, hogy legyen még egy. 50 évesen csináltam egy óriási bulit. 60 évesen szembesültem azzal, hogy már sokkal kevesebb van hátra, az nehezebb volt. Most a 70-nél megint volt egy összejövetel. Eltolom magamtól az elmúlás gondolatot, nem halni készülök ” – mondta Judit.

Vitalitásának egy másik titka az utazások iránti szenvedélye és a folytonos kíváncsiság. „Az utazás mindig ott kezdődik, hogy te kimozdulsz – a szűk környezettedből. Én mindig erre költök, költöttem inkább, mint ruhákra vagy luxuscikkekre. Ez volt a prioritás.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!