Napi friss

Balázs Klári egyetlen dologról nem hajlandó beszélni, a gyerekkoráról

„Ezt a témát eltettem, már egy fiókba, és nem akartam újra elővenni” – mondja Klárika.

Sokan sokféleképpen próbálták már megfejteni a Korda-titkot, történetesen azt, hogyan lehetnek még mindig ennyire népszerűek. Korukbeli pályatársaik közül nem sokan mondhatják el magukról, hogy még mindig telt házas koncerteket adnak, és szinte nem is találkoznak negatív, elmarasztaló véleménnyel. „A tehetség mellett a hitelesség is fontos, nincs rajtunk fogás a balhék is elkerültek minket. Mi nagyon komolyan vesszük ezt a szakmát” – mondta Klárika az Egyenes beszédben.

Nem csoda, hogy már nem az első könyv készül az életükről, a legújabb mindössze néhány hete jelent meg, amelyben a tőlük megszokott jókedvvel és őszinteséggel elevenítették fel az életük fontosabb állomásait, kivéve egyet. „Egy olyan életszakasz volt, amiről nem igazán szerettem volna beszélni, ez pedig a gyerekkorom. Ezt a témát eltettem már egy fiókba, és nem akartam újra elővenni” – vallotta be visszafogottan.

Abból viszont egyáltalán nem csinálnak titkot, közéleti kérdésekben nekik sem mindig egyezik a véleményük. „Szokott lenni vitánk, mert van, amiben mást gondolunk” – mondta Korda Gyuri bácsi. „De ezen mi nem veszünk össze, elfogadom, hogy egyes kérdésekben máshogy gondolkodik. Külföldön vannak olyan házasságok, ahol más oldalon állnak a házastársak, és ez teljesen normális. Nem kéne ezt ilyen véresen komolyan venni” – mondta bölcsen az énekesnő.

Abban pedig mindketten egyetértenek, hogy ezeknek a vitáknak a négy fal között van a helyük. „Nem tartom helyesnek, ha egy művész beáll ide vagy oda. Nekünk vannak barátaink mindegyik oldalon, de mi nem vagyunk megmondó emberek, nem ez a dolgunk” – zárta le a témát Balázs Klári.

Kiemelt kép: Vörös Szilárd/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!