Napi friss

Egyre durvább a ValóVilág: teherbe esett az egyik játékos

Alig néhány napja zártak ki egy játékost, mert erőszakoskodott egy játékostársával, most ismételten olyan dolog történt, amely még nem fordult elő a játék történetében.

„Emeljük a tétet” – hangzott el a ValóVilág 12. szériájának májusi sajtótájékoztatóján, de a műsorkészítők aligha arra céloztak, hogy ezt az évadot minden eddiginél nagyobb botrányok és korábban elképzelhetetlennek tartott események fogják tarkítani. Néhány napja ugyanis több tucat kamera rögzítette, ahogy egy fiatal srác gusztustalanul viselkedik egy villatársával, amelynek kizárás és rendőrségi nyomozás lett a következménye. Néhány órája pedig kiderült, úton van az első villabébi, mivel VV Reni állapotos. A 22 éves lány a beköltözés után szinte rögtön közel került az egyik játékostársához, és igazi villaszerelem szövődött köztük, ami, úgy tűnik, túlmutat majd a játékon, hiszen VV Gerivel hamarosan szülői örömök elé néznek.

VV Reni állapotát vérvizsgálat igazolta, a hírt már villabeli párjával is megosztotta. „Úgy döntött, saját felelősségére, az egészségügyi kockázatok ismeretében folytatja a játékot, de bármikor dönthet úgy, hogy abbahagyja” – írja  az RTL a sajtóközleményében.

Kiemelt kép: RTL Sajtóklub/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!