Napi friss

Manuel a fogházban töltött időszakról: „25-30 ágyipoloska-csípéssel ébredtem fel”

A rapper sok dolgot átértékelt a rács mögött töltött 20 nap alatt.

Nemrég szabadult a 20 napos fogházbüntetéséből Manuel, aki június elején Instagram-oldalán közölte követőivel, egy régi ügy miatt kell bevonulnia közel három hétre. A börtönlétről előzetesen csak filmek alapján voltak elképzelései, ráadásul érkezésekor egy éppen szabaduló rab alaposan ráijesztett. Mindezek ellenére nem volt problémája a cellatársával, nem úgy a körülményekkel. „Bementem az első nap, egyből azzal indítottak, hogy egy penészes kenyeret raktak elém. Eszegettem a kenyeremet, és akkor szólt a cellatársam, hogy figyi már, van rajta egy folt. Másnap reggel felkeltem, és nagyjából 25-30 ágyipoloska-csípéssel ébredtem fel. Ki is jött rajtam egy allergiás reakció, mert hála istennek, eddig még nem találkoztam ennyi poloskával. Fel volt dagadva a kezem, de olyan szinten, hogy nem tudtam behajlítani. A nyakam, a fejem, minden fel volt dagadva, úgyhogy nem voltam a legjobb állapotomban” – mesélte Manuel a Refereshernek.

Igyekezett hasznosan eltölteni ezt a három hetet, de azért voltak üresjáratok a napjaiban. „Kiolvastam egy KRESZ-könyvet, ahogy tudtam vagy lehetőségem volt rá, edzettem, szöveget írtam. Ment a tévé, mindenféle sorozatokat néztünk, amelyek már 20-30 éve készültek. Néha már attól féltem, megalvad a vérem, felállok, és szívinfarktust kapok” – mondta az énekes.

A viszontagságok ellenére pozitívan emlékszik vissza a benn töltött időre, jobb emberként jött ki. Például listázta, mely dolgokat halogatja régóta, és a szabadulása után mindenképp meg akar tenni. „Nem gondoltam volna, hogy valaha is visszakeveredek majd ebbe az életszituációba, ahol nem nagyon van mit ennem, rosszak a körülmények, meg stb. Már odabent is egy jó adag hálát éreztem azért, hogy idekint mim van, de amikor kijöttem, még jobban fejbe vágott ez. Alapvetően jó élettapasztalat volt, hogy milyen érzés egy börtöncellában feküdni napokig, hetekig. Talán így okosabban is csinálom a dolgaimat, nem mintha eddig lett volna ezzel baj. Csak azért mégis, hogyha egy olyan szituációba keveredek, ahol meg kell védenem magam, akkor talán kétszer is meggondolom, hogy mit csinálok” – mondta bölcsen.

Kiemelt kép: Koropnai Tamás/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!