Napi friss

Keresztes Ildikó: „Amíg más a csendes pihenőjét töltötte, én égettem a kalóriákat”

Az énekesnő Erdélyben nőtt fel, egy gyerekkori élménye is ide kötődik.

Keresztes Ildikó Erdélyben nőtt fel, az első táboros emléke a Brassó melletti Zizinhez kötődik. „Akkoriban még nem igazán voltak elterjedve a különféle tematikus táborok, ez egy sima üdülés volt. Mindössze másodikos lehettem. Imádtam minden percét. Ki tudja, lehet, ez a későbbi utazás iránti hódolatom előszele volt. Egyáltalán nem volt bennem félelem, bár hozzáteszem, annak idején a gyerekek nem voltak annyira rácuppanva a szüleikre, mint manapság. Akkor nem pszichológiai könyvek alapján próbáltak gyereket nevelni, sokkal inkább hallgattak az ösztöneikre. Teljesen természetes volt, hogy 8 évesen elmegyek egy többnapos táborba – meséli az énekesnő, aki nemrég műtéten esett át. Később sportolóként leginkább a szertornához kapcsolódó táborokba járt, volt azonban egy kivétel, ami beégett az emlékezetébe. – Nagyjából nyolcadikos lehettem, amikor nagyon el szerettem volna menni egy klasszikus táborba, ahol nem a sport van a középpontban. Könyörögtem az edzőmnek, hogy engedjen el, azt mondta, egy feltétellel, ha egy hét alatt leadok három kilót. Habozás nélkül belementem. Remekül is éreztem magam, de sosem felejtem el, hogy amíg más a csendes pihenőjét töltötte, én égettem a kalóriákat a ház körüli futással.”

Kiemelt kép: Story-Best Magán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!