Napi friss

Mohai Gábor a tévésekről: „A cipész maradjon a kaptafánál”

Kíváncsiak voltunk, mit szól a tévécsatornák új generációjához a Magyar Televízió egykori bemondója.

Mohai Gábor rendkívül sajnálatosnak tartja, hogy manapság semmilyen előképzettség sem szükséges a műsorvezetői szerepkör betöltéséhez. „Évtizedekkel ezelőtt a Kossuth Rádióban a munkaidőnk részét képezték a különféle fejlesztő képzések. Ilyen volt például a beszédtechnika-óra. Ahogy minden szakmának, ennek is megvannak a fogásai, amiket megfelelő idő alatt el lehet sajátítani. Mostanában arra is láttunk példát, hogy valaki egyik nap még egy szórakoztató műsor fellépője énekesként, aztán a másik napon hirtelen már ő lesz a műsorvezető.” Úgy gondolja, többségüket két tényező viszi rá erre az útra. „A pénz és a hírnév motiválja őket. Az eredeti hivatásukban nem tudtak kiteljesedni, ezért kaptak az alkalmon, hogy kipróbáljanak egy másikat. Az nem járja, hogy délelőtt valaki kedélyesen cseveg a vendégével a stúdióban, este pedig a színpadon áll. A cipész maradjon a kaptafánál. Van azért üdítő kivétel is, például Stohl András, aki mindkét fronton remekül teljesít” – ­teszi hozzá.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!