Napi friss

Schell Juditnak örök lelkiismeret-furdalása van nagyobbik fia miatt

A színésznő nagyon fiatalon hozta világra első gyermekét, Lackót.

Schell Judit három gyerek édesanyja, a kisebbekkel pedig saját bevallása szerint több időt tudott együtt tölteni, mint az első házasságából született, legidősebb gyermekével. Ez annak is köszönhető, hogy a színésznő és a két kicsi egy évet Spanyolországban éltek. A kiköltözésük elsődleges oka az volt, hogy a színésznő úgy érezte, hosszú évek után kezd kiégni a szakmájában, és bevallottan arra is kíváncsi volt, hogy milyen az átlagos anyák élete, akiket nem ismernek fel lépten-nyomon az utcán. „A színház el tudja venni az ember életét” mondta Schell Judit Geszti Péter Adom a napom című műsorában.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Judit Schell (@judit_schell) által megosztott bejegyzés

Szerinte alapvető elvárás a színészekkel szemben, hogy a színház legyen az első az életükben. Mindezt első gyereke, a ma már 30 éves Lackó sínylette meg leginkább, akit igen fiatalon, 21 évesen szült a főiskola harmadik évében. Rajta kívül a következő kapcsolatában még két gyereke született Schmied Zoltántól, a ma 16 éves Boldizsár és a 12 éves Borka. Judit nagyon élvezi, hogyha együtt vannak, és a testvérek viszonya is kiváló. Borka sokszor az idősebb bátyjával tölti az időt, felugrik hozzá az iskola után, mivel Lackó a húga iskolájának közelében lakik. Ugyanakkor a színésznőt máig lelkiismeret-furdalás gyötri amiatt, hogy Lackóval gyerekkorában nem tudott annyi időt együtt tölteni, mint a kisebbekkel. Erről csak annyit jegyzett meg: „Fáj.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!