Napi friss

Schell Judit: „Szomorú érzés volt, mikor hazamentem, és senki nem kérdezte meg, hogy voltam aznap”

Őszintén mesélt a válás utáni mindennapokról a színésznő.

Schell Judit 21 éves volt, amikor világra hozta első gyermekét, Lackót. Nem sokkal később azonban elvált fia édesapjától, így ketten maradtak a gyermekével. Nem tagadja, nem volt könnyű időszak az életében – hiszen akkor diplomázott épp a főiskolán –, visszagondolva mégsem tudja azt mondani, hogy szörnyű élete lett volna. Fiatal anyukaként sok időt töltött a kisfiával, mindent együtt csináltak, és mivel Judit annak idején igencsak pénz híján volt, olyan programokat szervezett, ami nem került semmibe: erdőbe jártak kirándulni, bicikliztek, és a Lupa-tóra jártak strandolni, ami régen ingyenes volt. „Az nagyon érdekes volt, és arra a pillanatra úgy emlékszem is, hogy már amikor elváltunk, úgy ültem a játszótéren, hogy tudtam, nem kell sietni haza, mert nem jön haza már senki. Egyfelől jó volt, hogy addig maradunk, amíg akarunk, de igazából az olyan szomorú érzés volt, hogy hazamegyek, és nem fogja megkérdezni senki, hogy voltam aznap” – mesélte őszintén a színésznő a Három igazság című YouTube-műsorban. Anya és nagyfia kapcsolata ugyanakkor épp ezért nagyon szoros lett. Schell Judit azt is elmesélte, hogy Lackó idén lesz 29 éves, jelenleg amerikai filmsorozatokban dolgozik, közben 3D grafikát tanul, és szeretne közösségi médiás dizájnnal is foglalkozni.

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!