Napi friss

Balhézott a színész A mi kis falunk forgatásán, repült is a sorozatból

A szókimondó stílusáról ismert Molnár Áron Geszti Péternek mesélt arról, miért hagyta ott a népszerű sorozatot.

Molnár Áron az Adom a napom című műsor vendége volt a héten, itt esett szó arról is, amiről korábban sohasem beszélt. „Azt tudatosítanom kell magamban, hogy a pénzügyeimre sokkal jobban oda kell figyelnem. 36 évesen most már azért össze kell szednem magam. De az van, hogy a pénznél mindig előbbre való volt számomra a gerinc. Soha nem határoztam meg egyetlen egy olyan életfázisomban sem, hogy inkább szemet hunyok és elvállalom. Lásd A mi kis falunk története, amikor Kapitány Ivánnal rúgtuk össze a port…” – árulta el. Kiderült, hogy a sorozat forgatásán tíz kollégájával jobb munkakörülményeket, kiszámítható gyártási tervet, valamint szeparált mosdót és öltözőhelyiségeket kértek. Ám végül egyedül maradt. Ezért távozott végül a sikerprodukcióból.

„Sok helyzetben vagyok vörös posztó – ismerte be a színész, aki egy sztárboxos esetet is megosztott. – Ez egy tanulófázis, 36 éves vagyok, én is tanulom, hogyan és miképpen kell az igazságérzetet jól kamatoztatni. A Sztárboxban volt egy olyan helyzet, amikor sok olyan kiszólást ejtettek az ottani műsorvezetők körében, ami nagyon soviniszta volt. Nagyon bántotta a fülemet, szexista megjegyzések voltak a nőkre… Hazamentem, felháborodva írtam erről egy posztot, és kiraktam. Felhívott a producer, és azt mondta a legnagyobb barátsággal, hogy ’Áron, miért nem hívtál föl és mondtad el? Akkor változtatunk a műsor tematikáján.’ ’És tudod, hogy miért nem, Péter? Mert nem ebből jövök, nem ebben szocializálódtam, hanem abban, hogy amint van egy támadás, bumm, azt nyilvánossá kell tenni.’ Ez tanulópénz volt.”

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!