Napi friss

Íme, a Henry’s Got Talent első adása – Az egyik versenyző karrierét ketté törte a járvány

Csóka Anita operaénekesnőként végzett, most Henry Kettner tehetségkutatójában próbál szerencsét.

Több hónapnyi szervezés után elkészült Henry Kettner zenei tehetségkutatójának, a Henry’s Got Talentnek az első adása. A YouTube-ra gyártott műsorban összesen 9 tehetséges énekes méri össze a tudását. Többek között a 36 éves fővárosi Csóka Anita, aki annak idején a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett mint operaénekesnő. Immár 18 éve tanít, saját énekiskolája is van, ám a koronavírus járvány miatt civil foglalkozás után kellett néznie. Ma már személyi bankárként ténykedik, és egy próbaterem-komplexum ügyvezető igazgatója is.  „A covidról nem kell túl sokat beszélni, a művészet megszenvedte ezt az időszakot. Én is azok közé a művészek közé tartozom, akik rákényszerültek a váltásra. A személyi bankárságnak köszönhetem, hogy túléltem. Nagyon szeretek segíteni az embereknek megvalósítani az álmaikat, ami nekem is valóra vált ezalatt az időszak alatt: saját lakáshoz jutottam. Azóta is segítek a barátoknak, ismerősöknek, hogy ezt az álmot ők is beteljesítsék. Az éneklés terén pedig ugyanígy segítem a tanítványaimat” – mesélte Anita, aki a saját álmairól sem mondott le. Egy ideje a könnyűzene felé fordult, már saját jazz zenekara is van. A Henry’s Got Talentbe Whitney Houston I will always love you című dalával érkezett.

Hogy lehet szavazni?

Henry Kettner zenei tehetségkutatójában 9 énekes méri össze tudását. 3 adásban 3-3 versenyző mutatkozik be. A továbbjutásról kizárólag a közönség dönt: ők a YouTube-on, Instagramon és TikTokon tudnak szavazni kommentben. A szavazatokat összeadva az elődöntőbe minden adásból ketten jutnak tovább. A végső döntőben 3 énekesből kerül ki a legjobb, szintén a közönség szavazatai alapján.

Kiemelt képek: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!