Napi friss

Kudlik Júlia – Már kislányként meg kellett tanulnia főzni

Édesanyja rábízta a kosztpénzt, és egy maga ment el bevásárolni is.

Több mint negyven éves felvétel terjed a Facebookon Kudlik Júliáról, amiben a konyhában sürög-forog. A műsor valójában az első magyar főzőműsor volt, a Főzőcske, de okosan címet viselte, műsorvezetője pedig Molnár Margit volt. Kudlik Júlia többször is megfordult benne vendégként, ugyanis köztudott volt róla, hogy utazásai során sok ételt megismert, a recepteket pedig igyekezett összegyűjteni, és ezeket meg is osztotta a nézőkkel.

Az egyik részben az úgynevezett Delta-leves receptjét osztotta meg a nézőkkel, ami valójában egy mexikói leves receptje. „Urbán György festő barátunknál ettünk ilyet először, és ebből következik, hogy speciális fűszerek kellenek bele, de pótolhatóak magyar fűszerekkel – árulta el a hagyma kockázása közben Júlia, aki igen korán, már kislányként megtanult főzni. – Édesanyám dolgozott, és úgy vezette a konyhát, hogy én mindig ott lebzseltem. Egyszer odaadta a kosztpénzt, és nem mondta, hogy mit kell főzni, nekem kellett beosztani. Le kellett mennem vásárolni a piacra, és teljesen rám volt bízva. Azt sosem felejtem el, először karfiollevest főztem, és káposztás tésztát, de úgy, hogy én gyúrtam a tésztát is. Remekül sikerült, nem árultuk el édesapámnak, aki nem is vette észre a különbséget” – mondta el a videóban Kudlik Júlia.

A műsorban egyébként praktikus tanácsokat is megtudhattak a háziasszonyok, például, hogy darálóval (amit akkoriban nem lehetett kapni az országban, maximum a szomszédban) könnyebb a hagyma vagy a petrezselyem szeletelése, vagy hogy a mexikói ízvilágot el lehet érni „Worcester-szósz, ketchup, csípős paprikaszósz, curry, piros bors (amit be lehetett szerezni természetesen a Skálában), szerecsendió, fehér bors, csilipor és mustár és némi paradicsompüré” segítségével, és persze egy jó kuktával.

Kiemelt kép: Fortepan/Szalay Zoltán

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!