Napi friss

Egy újszülöttre cserélték Kudlik Júliát a Deltában

A köztévé tudományos-ismeretterjesztő műsorának új műsorvezetőjének beszédét még tökéletesíteni kell.

Egybeforrt a Deltával Kudlik Júlia neve, a műsort 1965-től egészen 1996-ig vezette a televízió képernyőjén, ám a tudományos-ismeretterjesztő műsor újraindulásával a nézők nem kapták vissza az egykori tévébemondót. Sőt a megújult műsornak Fejős Ádám műsorvezető mellé még egy másik hírolvasót is alkottak – szó szerint. Ugyanis mint kiderült, a köztévé gondolt egy nagyot, és a mesterséges intelligencia segítségével hozta létra Bíró Adát, aki már be is mutatkozott a képernyőn. A vasárnapi adásban maga mondta el, mi lesz a szerepe, ugyanakkor a Duna TV közleménye szerint az általa olvasott szövegeket a műsor szerkesztői állítják össze, tehát valós emberi lények adják majd Ada szájába a gondolatokat.

Bár a műsorban elhangzott, hogy a fiatal, csinos, barna hajú, kékeszöld szemű hölgy a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott nyelvi és videós modell, ennél többet nem árultak el róla, leszögezve, hogy az „üzleti titoknak” minősül. „A legmodernebb nyelvi modellt használtuk, hogy szépen beszéljek magyarul” – mondja magáról Ada, ám a nézők számára kissé furcsa lehet a hölgy beszéde, joggal, mivel néhol azért még érezhető, hogy döcögősek a kreált műsorvezető mondatai. Arra ugyanakkor igen büszkén hívta fel a figyelmet a digitális műsorvezető, hogy hasonlót nemhogy a magyar médiában, de még külföldön sem igazán láthattak a nézők. Ennek megfelelően igen feltűnő, piros ruhába öltöztették a kedves arcú Adát. „Még csak egy kisgyerek, most született meg ő is. Adásról adásra együtt fogunk fejlődni az önök szeme láttára” – mondta el Fejős Ádám az újszülöttről.

Kiemelt kép: Ványi Ákos/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!