Napi friss

Kabai Andris meglepő vallomása: „Petrával közösen tervezzük a jövőt!”

Úgy tűnik, mégsem végleges a Házasság első látásra házaspárjának szakítása.

A Házasság első látásra kedd esti adásban kiderült, hogy Dávid Petra már nem is a felesége Kabai Andrásnak. Miután ugyanis a lemezlovas a kukászsákba pakoltatta nejével a cuccait, és szó szerint elzavarta őt a lakásából, a pszichológusok előtt is bejelentette, hogy nem akarja tovább folytatni a kísérletet. Ezzel persze Petra is egyetértett, ami egyúttal a szakításukat is jelentette. Nem mintha a viszonyukat valaha is kapcsolatnak lehetett volna nevezni. Andris viselkedése ugyanis napról napra nagyobb árkot ásott kettejük között. A lemezlovas maga sem érti, miért bántotta és alázta meg lépten-nyomon Petrát, akit szerhasználónak is kikiáltott, és aki mellett még akkor sem állt ki, amikor meghazudtolták.

Ugyan Góbi Hilda reakciója érthető volt, ami Petra kacér viselkedését illeti Hilda férje, Brem László felé, abban viszont nem volt igaza, hogy a barátnője ezt nem jelezte neki. Petra egész pontosan úgy fogalmazott, amikor ezután találkoztak Hildával, hogy „játékosan flörtölt Lacival.” Andris azonban ebben a kínos helyzetben is Petra ellen fordult, sőt még szította is a tüzet, hogy mindenki a neje ellen legyen. Meggyőződése volt ugyanis, hogy Petra hazudik. Ám miután mindez adásba került a napokban, és a szerkesztők azt a részt is bevágták, amikor Petra valóban színt vall Hildának, Andris nem győzte folytatni a már korábban elkezdett magyarázkodást és bocsánatkérést a TikTok-oldalán. „Tegnap szépen beszaladtam az erdőbe, és nem láttam ott semmit a dühömön kívül. És a dühöm ebben a helyzetben nem volt a legjobb útitársam. A helyzetet tovább súlyosította, hogy nem hittem Petrának a flörtölős sztorit illetően, és csúnyán beszéltem, csúnyán viselkedtem. Ezen szépíteni nem lehet. Tegnap közösen néztük a műsort, és átbeszéltük ismét ezt a szituációt, ezt a helyzetet. Közösen terveztük a jövőt, és közösen tervezzük a jövőt. Én úgy gondolom, tanultam, tanulok, és még tanulni is fogok. Peace!”

Hogy Andris szerelemre vagy barátságra gondol, még nem tudni. Mindenesetre 180 fokos fordulatot jelent a Petrához való közeledése. A kérdés csak az, hogy a csinos személyi edző a sok bántás után mennyire lesz nyitott bármire is. Lapunknak ugyanis pár napja még azt nyilatkozta, sosem bocsát meg Andrisnak…

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!