Napi friss

Leblanc Győző új párjával hódította meg Amerikát

Leblanc Győző tengerentúli turnén vett részt partnernőjével, a szintén operaénekes Szeredy Krisztinával.

„Elképesztő diadalmenetben volt részünk Krisztinával, minden túlzás nélkül kijelenthetem, hogy meghódítottuk a magyarok és a kint élő családtagjaik szívét Amerikában újságolta Leblanc Győző a Borsnak. Éppen Arizonában tartózkodtunk, amikor betöltöttem a 77. életévemet. Nagyon kedvesek, aranyosak voltak a vendéglátóink, még egy meseszép tortával is megleptek. Korábban sosem ünnepeltem az évfordulóimat, tulajdonképpen ez volt az első ilyen eset. Valahogy nem voltam kibékülve sosem az idő múlásával, de most már büszke vagyok rá. Főleg arra, hogy ilyen korban bejártam egész Amerikát egy sikeres turnéval. Mindez pedig annak köszönhető, hogy a sors összehozott engem Szeredy Krisztinával. Tökéletesen kiegészítjük egymást a színpadon. Mindig pozitívan láttam a világot, ezen az amerikai turnén ez visszajött. Ez az út egy csoda volt. Most újra kinyílt egy kapu előttem. Amíg az egészségem bírja, és a lelkesedésem sem hagy alább, többször is megismételhetnénk. 77 éves koromra ez egy óriási lehetőség számomra. Valahogy a Jóisten így akarta. Életem egyik legfontosabb személyét elvette tőlem, de valamelyest kárpótol azzal a sok jóval, amit most átéltem. Az élet megy tovább. Amikor Évikém (Tóth Éva énekesnő – a szerk.) elment, akkor azt hittem, mindennek vége. De most végre kimondhatom, hogy újra boldog vagyok. Nyolchetes röpülésen vagyok túl” – tette hozzá az operaénekes. A páros egy éve Ausztráliát is meghódította.

Kiemelt kép: Fábián Olga/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!