Napi friss

Keveházi Gábor reagált lánya érzelmi kitörésére: „Annyit kérek tőle most is, hogy egyenes gerincű felnőtt váljon belőle”

Keveházi Gábor lánya kamerák előtt üzent az édesapjának és a válaszok sem késtek sokáig. Apa és lánya kapcsolata új szintre léphet, ha mindketten akarják.

Mindig az első lépést a legnehezebb megtenni. Keveházi Lilinek azonban sikerült, és úgy tűnik, nem volt hiábavaló a próbálkozása. Igaz, nem úszta meg könnyek nélkül, amikor a családi kötődéseiről kellett beszélnie. „Azt szeretném, hogy apa is felfigyeljen rám, hogy kíváncsibb legyen arra, milyen ember is vagyok valójában” – kezdte a Story magazinnak a TV2 Next Top Model Hungary ismert szereplője.

Talán még nem késő

A 18 éves, mérnökinformatika szakon tanuló gyönyörű lány a modellkarrierrel egy ideje már kacérkodott, a műsorban való szerepléssel azonban édesapjának, a balettművész Keveházi Gábornak is szeretne bizonyítani. Bár heti rendszerességgel beszélnek, Lili egy ideje úgy érezte, kapcsolatuk édesapjával sosem tudott igazán elmélyülni, ugyanakkor őszintén reméli, hogy ezen még mindig nem késő változtatni. „Amikor elmondtam apának, hogy szerencsét próbálok a műsorban, és kergetem az álmaimat, nem láttam rajta különösebb reakciót, egyszerűen csak sok szerencsét kívánt, ahogy szokott. De engem anya arra tanított, hogy ha elmondjuk őszintén az érzelmeinket, arra mindig találunk megoldást, és most azt remélem, a jövőben apával őszintébb lehet a kapcsolatunk egymással. Eddig is próbáltam tudatni vele a magam módján, hogy sokkal mélyebben szeretnék hozzá kapcsolódni, mint eddig, és azt szeretném, ha mindketten meg tudnánk őszintén nyílni egymás előtt annak ellenére, hogy más generáció vagyunk” – osztotta meg Lili a legféltettebb vágyait.

Anyai megérzés

Lili ötéves volt, amikor művész szülei elváltak. Édesanyja, a népszerű színésznő, Fábián Anita mindent megtett azért, hogy gyermeke szeretetteljes és boldog környezetben nőjön fel, ugyanakkor megérti, hogy a lányának szüksége van az apjára. „Milyen az élet! Úgy engedtem el Lilit a műsorba szerepelni, hogy nyugodt voltam, mert a megérzéseim azt súgták, Tomán Szabina személye a zsűriben garancia arra, hogy a lányom egy pótanyukát kapjon a forgatások idejére. Nem csalódtam, ráadásul bár több leányzó is panaszkodott családi problémákról, Szabina már az első kérdésével ráérzett, mire is van a leginkább szüksége Lilinek, és miért van a műsorban. Büszke vagyok a lányomra, leginkább azért, mert tudom, hogy milyen régóta feszítette már ez az érzés belülről, és azzal, hogy ki merte mondani, a felnőtté válásának egy fontos pillanatához érkezett. Remélem, csupa jó dolog fog ezután történni vele” – árulta el az aggódó édesanyja.

„Nem értem, mi baja”

Lili őszinte kitárulkozása természetesen az édesapjához, Keveházi Gáborhoz is eljutott, aki a Story magazinnak elmondta, bár édesapaként eddig is minden tőle telhetőt megtett azért, hogy boldognak lássa a lányát, a jövőben még inkább odafigyel majd rá, hiszen ez Lili kívánsága. „Őszintén szólva nem is értem, mi baja Lilinek. Gyönyörű és okos lány, de én soha nem voltam felé elvárásokkal! Csak annyit kérek tőle most is, hogy egyenes gerincű felnőtt váljon belőle, ez a legfontosabb. Persze a váláskor nekem is el kellett fogadnom, hogy egy lánynak az édesanyjánál van a legjobb helye, és bizonyára lesznek dolgok, amiket nem velem akar majd megbeszélni. Amit kér, ezután is igyekeztem megadni neki: de eddig is együtt főztünk, ha nálam volt, és nem a telefonja kötötte le a figyelmét. Nyaralni is sokat jártunk csak kettesben, és semmit nem kell ahhoz tennie, hogy büszke legyek rá, mert az vagyok!”

Kiemelt fotó: TV2, Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!